A magyar népnek ez a nagy ifjúsága s vele az egyetemes, összefoglaló kultúra álma Kodály egész munkásságán végighúzódik s kimondatlanul ott áll mint programm, mint vágy, mint alapérzés minden műve mögött.
Mit is kellett itt tenni, hogy a semmiből, a romokból egy új, nagy, világérvényű birodalom kerekedjék? Hosszú hallgatás után, ösztönösen bevárva a maga belső problémáinak teljes megérlelődését, nyúl a tollhoz – de akkor azután minden, amit kimond, amit teremt: végleges, megmásíthatatlan, útjelző.
Előbb a dalok: felfedezi a magyar szó zenéjét; hiszen ennek a nyelvnek énekelnie kell, szabadon, teljesebben és igazabban, mint ahogyan a históriás énekben, a németes műdalban, a romantikus operában énekelt, dalolnia a maga szívverésének, lélekzésének belső, sajátos törvényei szerint!
Megszólalnak régi magyar költők, „megkésett melódiák” szárnyán vonulnak be a magyar zenébe Balassi, Berzsenyi, Csokonai, Kölcsey, azután Ady is; heroikus viaskodások, sötét töprengések, keserű mámorok, szerelmek, lángolások egyszerre újult, forró életre kelnek egy régi-új magyar ritmus tüzében, a nyelv varázslatos zenei kivirágzásában, egy Európa számára merőben újszerű méloszban.
[…] Így lett Kodály, a művész, a reformátor, a nevelő immár az egész nemzet nevelője. Mint minden nagy magyar költő, ő, a magányos úttörő is nemzete problémáiban oldotta meg saját élete problémáit, személyes céljai és feladatai itt bontakoztak ki és valósultak meg, nemzete életfeladataiban. S egyúttal mégis, ugyanakkor túlnőttek a nemzeti kereteken.
Mikor a Psalmus Hungaricus vagy a gyermekkarok úgy csendülnek fel nyugati országok énekkarain, mint e távoli, boldogabb népek saját örömének-bújának éneke, tehát nem kuriózum és nem „keleti furcsaság” többé, hanem „mindenki ügye, mindenki hangja”: akkor fel kell ismernünk, hogy a Kodállyal megjelent magyar zenei klasszicizmus, a magyar gondolatnak ez a népi szellemtől inspirált, egyetemessé tágult zenei megnyilatkozása, mellyel a magyarság a maga meghamisítatlan s legmélyebb mivoltában először lép be a zenélő emberiség világközösségébe, – ez a zene valóban megtette a lehetetlent, valóban egyenrangúvá nőtt a nyugati zenekultúrákkal.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!