Olyanra készül a Góbé, amelyre még egy együttes sem vállalkozott

Különleges koncertsorozatra indul a sikeres formáció Közös hang címmel. A Góbé minden állomáson egy-egy helyi vegyeskarral áll össze, hogy a klasszikus, a népi és a világzenei hagyományokat ötvözzék. A koncerteken a kórusművek mellett az együttes saját dalai is új köntösben lesznek hallhatók. A turné idei állomásai között Pécs, Debrecen, Szeged, Dunaújváros és Nagykanizsa szerepel, a zenekar minden állomáson egy helyi vegyeskarral, valamint Okos Violával közösen lép színpadra.

Forrás: Live Nation2025. 10. 23. 11:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koncertek ötlete még tavaly született, amikor a Budapesti MediCantare Vegyeskar felkérte a Góbé FolkSide-ot, hogy népzenével kísérjék őket egy eseményükön, majd a Góbé is visszahívta őket egy világzenei koncertre.

Góbé
Lényegében minden városban más-más koncertet ad a Góbé (Fotó: Szűcs Alíz)

 

A 2024-es decemberi koncertünk után elkezdtem felkeresni más városok kórusait, és elvétve akadt olyan, aki nem lelkesedett azonnal az ötletért. Szerencsénkre (és a magyar kultúra szerencséjére) hazánk kórusirodalmának nagyrésze legalább annyira a népzenén alapul, mint a mi muzsikánk, így a karnagyoknak és kórusoknak imponáló a műsorötlet, amit bedobunk a közösbe

– meséli az ötletről Czupi Áron, a Góbé dobosa, majd hozzáteszi, segítheti emellett a gyors egymásra találásokat az, hogy a Góbé múltja és zenei képzettsége lehetővé teszi, hogy a gondolat megfoganásától a zeneszerzésen és hangszerelésen át az előadásig mindent meg tudnak csinálni saját erőforrásból.

Elmondja azt is, hogy a saját élményeik is döntő szerepet játszottak a turné megszervezésében, hiszen a zenélés mellett minden tag énekelt is korábban kórusban:

Az, hogy a Góbéban, mint vokalista is megállom a helyem a dobok mögül, legfőképpen annak a közel 10 évnek köszönhető, amit vegyeskarokban töltöttem. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ha az a kevés tehetsége megvan neki vagy gyermekének, próbálja ki ezt a világot, mert sok mindenre megtanít, sok mindenben segít. Együtt kell lélegezni, együtt kell csendben maradni, az énekesek függnek egymástól és segítik egymást. Nem beszélve arról, mennyi helyre el lehet így jutni, és közösen leküzdeni a lámpalázat. Sok nevetés, de akad konfliktus is, amit ugyancsak együtt kell megoldania a csapatnak.

Az előadás első részében népzenei ihletésű magyar kórusművek szólalnak meg, egyes esetekben a Góbé Folkside alkotta népi zenekari kísérettel, illetve a kórus is közreműködik egy autentikus népzenei összeállításban. Ezen kívül külön ezekre az alkalmakra készült el egy vegyeskari változat a Góbé Csillagok című dalából, amelyet minden esetben közösen énekelnek a két fellépő együttes tagjai. Az előadás második felében a világzenére kerül át a hangsúly, a kórusoktól hallhatunk könnyedebb hangvételű, a klasszikus és a könnyűzene határán mozgó műveket.

Ezek a Góbé számaira reflektálnak, amelyekben szintén megszólal a vegyeskar is, felerősítve a dalok meglévő vokális tartalmát vagy szövegesen megszólaltatva egy eredetileg instrumentális részt

– mondja el Vizeli Máté, a zenekar brácsása és a Bárdostól a gospelig koncertsorozat művészeti vezetője, majd miként folytatja:

Mindezek mellett hallhatóak bizonyos klasszikus kórusművek világzenei feldolgozásai is. Ezek a koncertek is bizonyítják, hogy a műfaji határok korántsem nagyon élesek, és két, alapvetően különböző stílusok keretei között mozgó együttes képes lehet ízlésesen kapcsolódási pontokat találni, olyan módon, hogy a közönség egyedülálló zenei élményt szerezzen.

A turné során október 8-án Pécsett léptek fel a Mecsek Kórussal, november 20-án Szegeden a Szegedi Egyetemi Énekkarral, november 22-én Debrecenben a Lautitia Ifjúsági Vegyeskarral, december 13-án Nagykanizsán a Nagykanizsa Város Vegyeskarral és december 19-én Dunaújvárosban a Dunaújvárosi Vegyeskarral.

Borítókép: A Góbé Zenekar (Fotó: Szűcs Alíz)


 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.