Vidnyánszky Attila: Bicskanyitogató pártszimpátia alapján kedvezményeket adni

Nagyon rossz irány és megengedhetetlen, amit a Katona József Színház tett azzal, hogy kedvezményeket ajánlott fel a Demokratikus Koalíció tagjainak – mondta Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke. A másik nagy szakmai szervezet, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára, Vajda Márta is példátlannak találja ezt az esetet, szerinte azonban félreértésről lehet szó.

2023. 11. 27. 13:30
Vidnyánszky Attila felmondás
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója Fotó: Éberling András
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Megengedhetetlen, amit a Katona József Színház csinált – fogalmazott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke. 

Vidnyánszky Attila a pártszimpátia mentén kedvezményt adni botrány
Vidnyánszky Attila: Nagyon csúnya dolog pártszimpátia mentén adni kedvezményeket. Fotó: Teknős Miklós

Mint azt korábban megírtuk, a Katona József Színházba hirdet kedvezményes jegyeket saját tagjainak a Demokratikus Koalíció (DK). A DK üzenete szerint egy új, aktuális lehetőséggel szándékoznak meghálálni a címzetteknek, hogy ők is a közösség tagjai. Gyurcsány Ferenc pártjának tagjai november végéig húsz-harminc százalékkal vehetnek olcsóbban jegyeket a Katona előadásaira.

A két nagy színházszakmai szervezet vezetőjéhez azzal a kérdéssel fordultunk, tapasztaltak- e korábban hasonlót a magyar színházi életben, vagyis hogy pártszimpátia alapján adnak kedvezményt nézőknek a jegyárakból. 

Amint Vidnyánszky Attila kiemelte, kedvezményt csak nehezebb sorsúaknak, bármilyen nehézséggel élő társadalmi csoportnak ajánlhat fel egy felelős színház. 

– Ez egyébként a feladata is egy teátrumnak. 

A Demokratikus Koalíció esetében aligha találok erre magyarázatot

– hangsúlyozta Vidnyánszky. – Megint átléptek egy határt, és olyan kapukat nyitnak meg, amelyeket nehéz lesz bezárni. Bicskanyitogató ez a hozzáállás. Egyébként az Örkény István Színház igazgatói pályázata is az volt – vagyis hogy a mandátum lejártát megelőzően jóval korábban írták ki a pályázatot –, de azon az ügyön is lazán átsiklottunk – tette hozzá. 

Az üggyel kapcsolatban felhívtuk a Magyar Színházi Társaság elnökét, Keszég Lászlót is, aki ma reggel még nem hallott erről a példa nélküli esetről, és nem volt ideje ezzel foglalkozni, mert bemutatóra készül. A színházi társaság ügyvezető titkára, Vajda Márta lapunknak azt mondta, a színházak saját maguk dönthetik el, hogy kiknek adnak kedvezményt. Lehet szakmai jegy, de a fogyatékossággal élők vagy rossz anyagi lehetőségek között élők is kaphatnak ilyen támogatást. Gyakran van olyan, hogy felajánlanak kedvezményt a kerületben élőknek, ahol a színház működik, rendszerint nyugdíjasoknak. 

Az, hogy egy színház egy politikai pártot olyan mértékben támogasson, hogy olcsóbban adjon a tagjainak jegyet, az nem indokolt szakmailag, és nem is tudok erre korábbi példát mondani

– mondta Vajda Márta. – A Katona József Színház mint az egyik legjobban látogatott teátrum politikai ügyben nem foglalt eddig állást, bár erősen foglalkozik a jelen kérdéseivel, de nem pártszinten teszi – fogalmazott Vajda Márta. 

Érdeklődésünkre, hogy mégis miért van az, hogy szinte kizárólag a baloldali narratíva fogalmazódik meg a társadalmat érzékenyíteni szándékozó előadásaikban, és olyanra is volt példa, hogy fideszes politikus magánélete ihlette a darabot, az ügyvezető elmondta: 

Nem gondolom, hogy kizárólag a baloldali narratíva jelenne meg a színházban, hiszen a hazaszeretettel ugyanúgy foglalkoznak, mint a globalizmussal

– jelentette ki Vajda Márta. 

 

Borítókép: Vidnyánszky Attila (Fotó: Teknős Miklós) 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.