Nagyjából nulla az esélye annak, hogy James Bond életben marad, ha a számokat vesszük, ugyanis egy rajongója kiszámolta, hogy egészen pontosan hányszor próbálták meg eltenni láb alól James Bondot az elmúlt hat évtizedben.
Kiderült, hányszor próbálták meg lelőni James Bondot a pályafutása alatt
Egy rajongó számolta ki.

Ez idő alatt az Ian Fleming által életre hívott szuperkém rengetegzer szerepelt a filmvásznon, és összesen hat Oscar-díjat szerzett a filmeseknek – írja a DailyMail. Nagy-Britannia leghíresebb kéme összesen 198 ellenfelével végzett a filmvásznon az egyik sasszemű rajongója, akit Gordon Stangernek neveznek, kiszámolta, hogy a 007-es ügynök hányszor úszta meg a halált, és arra a következtetésre jutott, hogy Bondnak már hosszú évekkel ezelőtt meg kellett volna halnia.
További Kultúra híreink
Ez alapján a kémet hihetetlenül sokszor,
egészen pontosan 4662-szer lőtték le az első film 1962-es megjelenése, a Dr. No óta az első ötven évében.
A rajongó a számítást azonban tizenkét éve készítette el, azóta két új Bond-film is megjelent, a Spectre – A fantom visszatér és a Nincs idő meghalni. A szakértők azt találták, hogy Bondot a két film megjelenése óta nagyjából ötezerszer próbálták megölni – fűzte hozzá a Collider.
További Kultúra híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Könny szökik a szemünkbe: Fenyő Miklós így beszélt gyerekeiről + videó
A rock and roll ikonja szokatlan nyíltsággal mesélt gyerekeiről, unokáiról és arról, milyen apa volt a színpadon kívül.

Grammy 2026: Bad Bunny történelmet írt, Kendrick Lamar tarolt – íme az idei díjazottak
Los Angelesben, a Crypto.com Arenában rendezték meg a 68. Grammy-díjátadót, amely idén nem botrányoktól, hanem zenei teljesítményektől volt hangos.

Az emberi élet rövid, a fák élete hosszú
Enyedi Ildikó új filmjében is a magány és a kapcsolódás igényéről mesél.

Támadás az erdélyi magyarság ellen: azonnali hatállyal kilakoltatnák a premontrei főapátot
Súlyos kárt szenvedhet a nagyváradi magyar kulturális örökség, miközben az RMDSZ továbbra is hallgat az ügyben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Könny szökik a szemünkbe: Fenyő Miklós így beszélt gyerekeiről + videó
A rock and roll ikonja szokatlan nyíltsággal mesélt gyerekeiről, unokáiról és arról, milyen apa volt a színpadon kívül.

Grammy 2026: Bad Bunny történelmet írt, Kendrick Lamar tarolt – íme az idei díjazottak
Los Angelesben, a Crypto.com Arenában rendezték meg a 68. Grammy-díjátadót, amely idén nem botrányoktól, hanem zenei teljesítményektől volt hangos.

Az emberi élet rövid, a fák élete hosszú
Enyedi Ildikó új filmjében is a magány és a kapcsolódás igényéről mesél.

Támadás az erdélyi magyarság ellen: azonnali hatállyal kilakoltatnák a premontrei főapátot
Súlyos kárt szenvedhet a nagyváradi magyar kulturális örökség, miközben az RMDSZ továbbra is hallgat az ügyben.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!