– Mindig örömteli a magyar közönséggel való találkozás, egy hullámhosszon vagyunk velük, mikor Magyarországra jövünk, olyan, mintha hazaérkeznénk. Izgatottan várjuk az újratalálkozást, az ikonikus filmzenékkel és a Balkán legendás dalaival készülünk. Bízom benne, hogy ebben a borvidéki hangulatban szép estét töltünk el együtt. Találkozzunk, jöjjenek egy könnyű nyári táncolós estére! – üzent a rajongóknak Boban Markovic.

A fesztivál zenei palettáját gazdagítja a 4S Street, az Aurevoir., Ferenczy György és az 1ső Pesti Rackák, a Góbé zenekar, a Magashegyi Underground, a The Biebers koncertje, de táncház is várja az érdeklődőket az Ungvári Borteraszon, pincekertben. Jubileumi koncerttel érkezik a Kaláka, Pataki Szilvia a Karády-estjét hozza el a közönségnek, valamint Tom Lumen és Újhelyi Kinga és zenekara is fellép a Zsólyomkai pincesoron.
A koncerteken túl bámulatos színházi előadások kaptak helyet a kínálatban. A Déryné Társulat A Tündérlaki lányok című produkciója nyitja a fesztivált július 17-én a Kossuth Lajos Művelődési Központban, de a társulat további két előadása, a Patika, valamint a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című produkció is látható lesz a Völgyszínházban. Szép Ernő színművének, a Patikának a középpontjában a boldogságkeresés áll, a darabot Mészáros Tibor rendezte, a főszerepekben a Jászai Mari-díjas Tarpai Viktóriát, valamint Pásztor Márkot láthatja a közönség.
A Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadás Móricz Zsigmond élettel teli karaktereit hozza el.
A színművet Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója állította színpadra. Kaszás Mihály és Vas Judit Gigi formálja meg a vidám, nagy hangú földesurat és feleségét, akik egy mindenkit magukkal ragadó szerelmi történet középpontjában állnak. Az előadás ígéretes és szórakoztató utazást kínál az érzelmek világába, ahol minden néző megtalálja majd saját életének szálait. A Völgyszínház programját gazdagítja a Viharsarok Táncszínház A szőke ciklon című káprázatos táncelőadása július 18-án, valamint a Csiky Gergely Színház nagy sikerű musical-revü előadása, az ÁjLávJú július 20-án.