Augusztus 20-án vetítik Az ország háza című dokumentumfilmet

Különleges dokumentumfilmet tűz műsorra az államalapítás ünnepén a Duna Televízió, Az ország háza című alkotás nézői felfedezhetik a Parlament építészeti, iparművészeti gazdagságát, és eddig nem ismert részleteket is megtudhatnak a monumentális épületről és annak történetéről. A Nagy András által rendezett filmben Ema Horvath amerikai színésznő kalauzol végig bennünket.

2024. 08. 14. 9:00
Az ország háza
Az ország háza, Steindl Imre neogótikus stílusú, monumentális épülete Forrás: Budamount
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Százhúsz éve épült meg Budapest és az ország egyik leghíresebb épülete, amely évről évre az augusztus 20-i ünnepségsorozat egyik főszereplője: reggel a Kossuth téren vonják fel a nemzeti lobogót, napközben a látogatók előtt megnyitják a Parlamentet, amelynek Duna felőli és déli homlokzata idén is különleges fényfestést kap majd. A nemzeti ünnep alkalmából, augusztus 20-án 15.35-kor a Duna Televízió Az ország háza című dokumentumfilmet is műsorra tűzi, amely a Parlament történelmi, építészeti és iparművészeti gazdagságát mutatja be.

Az ország háza
Az ország háza az augusztus 20-i ünnepségsorozat egyik főszereplője (Fotó: Budamount)

Az ország háza című dokumentumfilm archív felvételeket is bemutat

A látványos alkotást – amelyet a Budamount Film készített az Országház Filmműhely együttműködésével és a Nemzeti Filmintézet támogatásával – idén júniusban mutatták be a Parlamentben, majd a Moz.Go Magyar mozgókép fesztiválon. 

A nézőket a felvidéki magyar származású, többek között A Gyűrűk Ura előzménysorozatából ismert amerikai színésznő, Ema Horvath kalauzolja végig az épületen.

Számos olyan részletet is megtudhatunk, amely nemcsak a nemzetközi közönség, de a hazai nézők számára is újdonság. A filmből kiderül például, hogy a jelenlegi épületnél jóval kisebb, neoklasszicista vagy neobarokk, sőt akár keleti palotákat idéző neobizánci parlament is állhatna a Duna partján, az 1881-ben meghirdetett tervpályázatra ugyanis tucatnyi pályázat érkezett, amelyek közül végül Steindl Imre neogótikus stílusú, monumentális épületének terve nyert. 

Megtudhatjuk, hogy az eredeti tervekkel ellentétben végül miért nem az ülésteremben kapott helyet Munkácsy Mihály világhírű festménye, a Honfoglalás, és mivel töltötték mindennapjaikat a trianoni döntés miatt elcsatolt területekről érkezett, fűtetlen vagonokban tengődő családok gyerekei, akiket az 1920-as évek elején a téli hónapokban a Parlament üres helyiségeiben szállásoltak el.

Megkereshetjük annak a golyónak a nyomát, amellyel egy feldühödött képviselő próbálta kioltani Tisza István későbbi miniszterelnök életét, megnézhetjük azt a tízmázsás vörös csillagot, amelyet hosszú évtizedek után 1990-ben távolítottak el a Parlament kupolájának csúcsáról, és az is kiderül, mit mondott Freddie Mercury, amikor 1986-ban a Dunán hajózva megpillantotta a monumentális épületet. 

Időutazásra hívjuk a nézőket. Amikor Ema Horvath belép az Országházba, nemcsak magát az épületet, hanem a magyarság történelmét is végig tudja járni, hiszen a Parlamentben található művészeti alkotások összekapcsolódnak az elmúlt ezer év történelmi eseményeivel

– mondja Somogyi György forgatókönyvíró, kiemelve: kihívást jelentett úgy megmutatni történelmünk fordulópontjait, hogy azok a külföldi közönség számára is érthetőek legyenek.

A nézők az Országházról készített archív felvételek mellett szakértőkkel, mások mellett Keserü Katalin, Nógrádi-Kerekes Margit és Rozsnyai József művészettörténésszel, Lukács Józseffel, az Országház főépítészével, Hermann Róbert történésszel készített interjúk részleteit is láthatják. 

A különleges dokumentumfilm készítéséhez emellett nagyon sok olyan technikai eszközt – például drónokat, nagyfényű objektíveket – használtak, amelyekkel az épületnek olyan pontjait is meg tudják mutatni, amelyeket még soha senki nem látott.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.