Versünnep fesztivál döntő lesz vasárnap a Nemzeti Színházban

Előadóművészek, zenészek, slammerek, valamint képzőművészek is összemérik tudásukat vasárnap a Nemzeti Színház Gobbi Hilda termében, az idei Versünnep döntőjében.

Forrás: MTI2019. 04. 11. 20:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Célunk a versmondást a lehető legszélesebb körben népszerűsíteni. A versmondás egy ideje viszonylag háttérbe szorult a művészek életében, pedig kár volna kihagyni ezt a lehetőséget, az egyszemélyes színházat kihagyni, és oda kell figyelni az utánpótlás-nevelésre is” – mondta Kolti Helga, a szervező Versünnep Alapítvány kuratóriumának elnöke, aki csütörtökön az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsora közös vendége volt.

Mint felidézte, a Versünnep fesztivál 2005-ben indult útjára. A versenyt elsősorban előadóművészeknek, színészeknek írják ki, de a szakirányú művészeti intézmények hallgatói is pályázhatnak a részvételre.

Az idei fesztivál Kányádi Sándor, Örkény István, Nagy Gáspár, Petőfi Sándor és Ady Endre különböző évfordulóihoz kapcsolódik, a művészeknek legalább egy olyan művel kellett nevezni, amelynek szerzője ezen költők, írók valamelyike.

„Külön kategóriában indulnak a versmondók, a verseket éneklők, a slammerek és a képzőművészeti alkotásokkal készülők. Utóbbiak megmutatják, miként lehet összesűríteni például filmbe, festménybe, akvarellbe, fotómontázsba egy-egy verset” – emelte ki Kolti Helga.

Az elhangzó műveket bíráló zsűriben Hűvösvölgyi Ildikó, Kolti Helga, Papp János és Rubold Ödön színművész, Sződy Szilárd dramaturg és rendező, valamint Weinberger Attila zeneszerző foglal helyet. A zsűri elnöke Szőcs Géza költő.

A díjak többsége további fellépési lehetőség. A belépés a vasárnapi döntőre előzetes regisztráció után ingyenes, az érdeklődők online is élőben követhetik az eseményeket.

Kolti Helga kitért arra, hogy a Versünnepnek létezik egy civil ága is; ennek keretében jelenleg is zajlanak versenyek Székelyudvarhelyen, Kincsesbányán és Fertődön. A legjobbakat június 8-ra meghívják a Pesti Vigadóba egy nemzetközi seregszemlére.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.