Csíksomlyó és Tiszakécske

Azt várhatnánk, hogy mindazok, akiknek lehetőségük, sőt dolguk a tájékoztatás, tudják, mit beszélnek. A borúlátók szerint persze a világ a műveletlenség felé szalad, egyre kevesebbet olvas, egyre több televíziót néz, amely viszont egyre csökkenő szellemi munkát ad számára. Ilyenformán lassan valóban a közszolgálati rádió maradhatna csupán az a fórum, ahol még fontos a műveltség, ahonnan irodalom, komolyzene, megbízható hírfolyam, alapos politikai, társadalmi elemzés és színvonalas szórakoztatás érkezhet hozzánk. Kár, hogy időről időre rá-rá kell hogy ébredjünk, a mikrofonengedély és a műveltség egymással nem kompatibilis, ha valaki elfogadhatóan artikulál, még nem biztos, hogy meg is kell szólaljon.Aligha kívánatos például, hogy elterjedjenek, vagy inkább hivatalosodjanak a köznyelvben az afféle oktalanságok, nyelvi képtelenségek, mint az „elsődleges prioritás”, vagy a „kedvenc favorit”, az „inekció” tömegkommunikációs jelenlétéről pedig már talán késő és felesleges is elmélkednünk. A baj az, hogy akik e nyelvi ostobaságokat elkövetik, valószínűleg nem ismernek magukra.Félreértés ne essék, nem tartozik a nyelvrontók táborába Szitnyai Jenő, sőt, az egyik leggazdagabb szókinccsel beszélő rádiós. Különleges színfoltot képvisel a Magyar Rádióban, már csak amiatt is, mert gyakran kimozdul a stúdióból, sőt távolabbi vidékekre is elkalandozik. A csíksomlyói búcsúról már készített korábban is műsort, akkor a Napközben keretein belül, az idei, kétezredik évi pünkösdi ünnepről pedigA mi időnkcímű magazinműsorban hallhattunk kétórás beszámolót. Munkatársaival, Gojtán Annával és Gróf Miklóssal együtt követte végig a zarándokmenetet, bemutatva a Csíksomlyóba tartókat, és azt kutatva, mi a titka ennek a búcsúnak. A vonzereje ugyanis nemhogy csökkenne, de egyre nagyobb, vannak, akik évek, évtizedek óta életük elhagyhatatlan eseményének tartják, hogy részt vegyenek a menetben, a határon túli magyarság számára pedig ez teremti meg a találkozás lehetőségét.Nem lehet meghatottság és felemelkedettség nélkül szólni mindarról, ami az ötven kilométeres zarándoklat alatt, majd pünkösdkor a Somlyóhelyen történik. Különböző felekezethez tartozó, különböző nyelven imádkozó hívő emberek keresnek megnyugvást, bajaikra gyógyulást, reményeikhez biztatást a szertartás, a virrasztás és a nap megszületésének óráiban, fohászkodnak Máriához, Magyarország nagyasszonyához és védelmezőjéhez, és a Szentlélekhez. A moldvai csángók, akik anyanyelvükön nem gyakorolhatják hitüket, magyarul nem is gyónhatnak otthon, nem tudják a magyar énekeket, imákat sem. Ám a hegyen ők is azt érezhetik, hogy nincsenek egyedül, nagy elszigeteltségük erre a néhány napra, órára feloldódik.Szitnyai Jenő és két munkatársa számtalan beszélgetést készített, zarándokokkal és papokkal, valamint olyan emberekkel, akik az út során segítik a menetet. A riporter számára erős volt olykor a tempó, kapkodta a levegőt az emelkedőkön, hiába, a városi ember nincsen szokva a hegyi menethez, meg mi, rádióhallgatók sem ahhoz, hogy a beszélgetések nem steril stúdiókörülmények között zajlanak. A csíksomlyói búcsúról szóló beszámoló persze nemcsak ilyen „külsőségektől” lett hiteles, hanem éppen attól a belső erőtől, mely az emberekből áradt.Egyetlen téma, a tizenöt esztendős tiszakécskei kislány története szerepelt ezúttal aCsaládi tükörcímű magazinban szombaton reggel kilenc órakor. Anikóról már beszámolt a sajtó is. Az enyhén értelmi fogyatékos kislányt tizenhárom éves korában megerőszakolta az a majd negyvenéves férfi, akinek jelenleg az élettársa. Az újságírók figyelmét azonban az váltotta ki, hogy Anikó feljelentette az egyik tanárát, hogy az megerőszakolta.Erdélyi István elindult tehát, hogy kiderítse, mi is az igazság. Nyomozásának azonban sok eredménye nem lett, pedig igazán mindenhol megfordult, Az eredménytelenségnek elsősorban az volt az oka, hogy maga sem tudta, mit is szeretne kideríteni. Azt-e, hogyan fordulhat elő, hogy a gyermekvédelmi intézmények tétlenül nézik a történteket, vagy hogy igaz-e, amit a kislány állít.Már az is kérdéses, hogy egy megerőszakolás részletes története illik-e egy szombat reggeli műsorba. A legfájóbb azonban, hogy a szakmai, riporteri munka gyenge volt, Erdélyi helyenként, talán hogy rámenősségét demonstrálja, furcsán fogalmazta meg a kérdéseket, és végül is túl sokat akart markolni. A hallgató ugyanis továbbra sem tudja, hogyan lehet, hogy Tiszakécskén a helyzet változatlan.