Életműdíj a legnagyobbaknak

A nemzet színésze elnevezésű díjat tizenkét kiemelkedő művészünk vehette át a héten Schwajda György, a Nemzeti Színház Rt. igazgatója kezéből Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében a Parlament gobelintermében. A kitüntetettek sorában – hadd mondjam így: természetesen – megtalálhatjuk Törőcsik Mari színművésznőt.– Oly sok díjjal, elismeréssel halmozták el az évtizedek során, vajon ez a mostani képes-e bármi újat nyújtani önnek?– Színészi életemnek olyan elismerése ez a kitüntetés, amelyben benne foglaltatik negyvenöt, pályán eltöltött évem. A díjjal járó pénzöszszeg hozzásegít ahhoz, hogy a színjátszásról, a színházról vallott gondolkodásomat ne kelljen feladni.– Fontosnak tartja a kitüntetéseket?– Igen, fontosak a kitüntetések nekünk, színészeknek, hiszen mi a jelenben, a pillanatnak élünk. A díjak nagy segítségemre voltak, megóvtak a tehetségtelenekkel szemben. A Farkas–Ratkó-díjat 1958-ban szavazta meg számomra a Nemzeti Színház akkori társulata.– Rendre hallani olyan hangokat, amelyek a művészeti díjakat politikai kitüntetésekként a mindenkori hatalomtól jövő elismerésnek tartják.– Egész életemben szakmai elismerésekben részesültem, s nem politikai kitüntetésekben, ezért úgy érzem, büszke lehetek minden eddigi díjamra. Az, hogy A nemzet színésze kitüntetést megkaptam, egész életem munkásságának elismerése és megbecsülése. Átvenni szép és boldog pillanat volt, amelyből kevés adatik meg az embernek.– Pályája mondhatni különösen alakult, hiszen kollégái általában vidéki színészként kezdtek, s évek múltán kerülhettek fővárosi társulathoz, míg ön éppen fordítva: az utóbbi években szerződött a szolnoki Szigligeti Színházhoz.– Schwajda György hívására, az ő társulatához szerződtem, immár második alkalommal. Nem mondom, az ingázás Budapest és Szolnok között – ahol jelenleg Németh László Bodnárné című drámájában próbálok – megterhelő. Kis túlzással azt állíthatom: annyit vezetek, akár egy kamionsofőr, de szerencsére szívós alkat vagyok.