A naivák – hála istennek – elkerülték

Korábbi kitüntetései mellé március idusán megkapta a kiváló művész titulust is. Színészi sokoldalúsága sosem engedte, hogy beskatulyázzák. Szerencsére a rendezők számoltak is tehetségének gazdagságával, szép feladatok sorát kapta pályáján. Ma este a japán Yukio Mishima Sado márkinéjának Simiane bárónéját alakítja a Pesti Magyar Színház új játszóhelye, a Háziszínpad avató előadásán. (A címszerepet Gregor Bernadett játssza, a rendező Csiszár Imre.)A Régimódi történet kemény akaratú és sorsedzette nagyasszonya után, gondolom, merőben más feladatnak számít a japán dráma- és regényíró, Mishima darabjában föllépni, annyira eltér a „nyugati mintától”. Hogy érzi magát ebben a szerepben?– Én az egyházat képviselem egy olyan egyéniséggel szemben, akivel mind az öt nőszereplő valamiképpen kapcsolatban áll, ki-ki a maga erkölcsi szemszögéből és a szerep intellektuális szintjének megfelelően. Bárónőt játszom, akiből végül apáca lesz, és a főszereplőt, Sade márkinét is beviszi a rendbe. Vagyis menekvést kínálok annak az asszonynak, aki foggal-körömmel ragaszkodik hírhedt, börtönben ülő urához, de Sade márkihoz, ám mire az visszatér hozzá, már nem kell neki.– Azt hiszem, ebben a szerepben színésznőként jobban kiadhatja magát, mint például másik műsoron lévő „jelenésében”, a Régimódi történetben, ahol le kell fojtania lobogását.– Simiane bárónéban a vallás iránti szeretet lobog, ezt próbálja Sade márkinéba átplántálni. A szerző amúgy elég mostohán bánik ezzel a nőalakkal. Mishimának apropót jelent a francia forradalom, amelynek idején a darab játszódik. Az író számára ez megfogható életérzést jelent; amikor egy társadalom tarthatatlan lesz, akkor előbb-utóbb véres vagy „bársonyos” forradalommal lebontják. Ez mindig is így zajlott a történelemben. A mi kis népünk is nemegyszer megszenvedte ezt a századok során. A régi elsöprése, és az új föltörése a kettő ütközése, a francia forradalomban nagyon szemléletesen ment végbe, talán azért nyúlt Mishima ehhez a történethez. Nagyon sok az áthallás a darabban – minden korra érvényesen. A rendezés a korra utaló klasszikus kosztümöket viseltet a szereplőkkel, de annak csak letisztult formájával. A szöveg nagyon nehéz, Somlyó György angolból és nem az eredetiből fordította, és nagyon bonyolult szövésű, valószínűleg már önmagában véve is az volt.– Korai naivaszerepét, a Holdbéli csónakos Pávaszemét leszámítva, voltaképp nagy drámai szerepek sorát játszhatta el. Melyek azok az „építőkockák”, amelyek a Régimódi történet nagyformátumú hősnőjéhez elvezették?– Mindenekelőtt a klasszikus színművek hősnői. Már a Thália Színházban, ahova a főiskola után szerződtem, harmincévesen megkaptam Gertrudis szerepét, a stúdiószínházban pedig nagyon sok magyar darabban játszottam karakterfigurákat. A naivák, hál’ istennek elkerültek. A rendezők korán rászoktattak a drámai hősök megformálására, később nem volt gondom a szerepkörvállalással, mert ifjúkorom óta anyákat játszottam. Fontos volt pályámon Whiting Ördögök című drámájában Johanna; miután átszerződtem a Népszínházba, majd a Nemzeti Színházba, megkaptam Éva, illetve Mária szerepét a Csíksomlyói Passióban, Bornemiszsza Magyar Elektrájában Kliteimnesztráét, Babits Laodameiáját, az Úri muri Rhédey Eszterét, sok-sok egyéb között. Pályám fontos állomásának tartom Sarkadi Oszlopos Simeonjának Vinczénéjét. Szerencsémre a rendezők abban az időben még foglalkoztak azzal, hogy színészeket olyan feladatokkal bízzák meg, amelyek révén előbbre juthattak a pályájukon. Manapság erre egyre kevesebb példa akad. A Nemzeti Színház hányatott életében pedig nem is igen lett volna erre mód az elmúlt esztendőben. Ezeket a szerepeket számomra tulajdonképpen a véletlen hozta.– Milyen rendezők keze alatt dolgozik szívesen?– Olyan rendezővel dolgozom szívesen, aki az olvasópróbán el tudja mondani, hogy milyennek szeretné látni az előadást. Ha a színésznek van erről képe, akkor könnyebben belehelyezkedik szerepébe. Nem szeretem, ha lépésről lépésre instruálnak, a formális elképzeléseket nem is lehet belsőleg hitelesíteni, élettel föltölteni. Ruszt Józseffel azért szerettem együtt dolgozni, mert hagyta, hogy az elképzelései nyomán magam adjam hozzá ahhoz, amit a figura megteremtéséhez szükségesnek látok. Nem szeretem, ha semmibe vesznek. Nagy örömmel játszom az Éjszakai Színházban Márai Kaland című színjátékában. Ez a színházi társulás tíz évvel ezelőtt jött létre, Kőváry Katalin vezetésével, olyan színészekkel, akik szívesen játszanak együtt. És, mert ki-ki más színházban lép föl, éjszaka adhattuk csak elő a produkcióinkat. Mostanság azonban, a közönség kedvéért megpróbáljuk korábbra időzíteni az előadásokat. Az éjszakai közlekedés és a közbiztonság minősíthetetlen lett Budapesten. A Török utcai Piccolo Színház pincehelyisége intim közeget biztosít a szereplők számára, s a darabot igen nagy sikerrel játsszuk. Számomra már csak azért is izgalmas, mert Márai-darabban még sosem léptem föl.– Milyen feladat várja a jövőben?– Sajnos nem készült még el a jövő évi repertoár. Miután két játszóhelyünket is elvették a Várszínházban, mindenekelőtt az ott sikerrel játszott előadásokat kell átplántálni a Hevesi Sándor téri színházba, így minden bizonytalanná vált. Azt sem tudni, mire futja a költségvetésünkből, s a produkciók átalakítása is pénzbe kerül. Ilyenformán egyelőre nem tudni, meddig ér a takarónk, mekkora költséget fordíthatunk a repertoárban majdan szereplő darabok létrehozására. Sajnos sehogyan sem jut nyugvópontra a volt Nemzeti helyzete, kérdés, van-e komoly garancia arra, hogy ha felépül az új, megmarad a mi társulatunk is a Hevesi Sándor téri épületben. A nyolcvanas évek derekától egymást váltották az igazgatók, s a politika mindig beleszólt az életünkbe; márpedig egy színházi közösség csak úgy válhat igazán ütőképessé, a színészek csak akkor tarthatják karban a tehetségüket, ha hosszú éveken át állandó rendezők keze alatt csiszolódnak.