A tettes nem mindig ismeretlen

Takács István
2002. 03. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-SZÉLESVÁSZON-
Nincs két egyforma bűnügy, nincs két egyforma gyilkosság, nincs két egyforma gyilkos. Akár ezt a tanulságot is leszűrhetjük a hét két új filmjét látván.
1888. augusztus 31-e, péntek és 1888. november 9-e, péntek között Londonban, a Towertől északkeletre fekvő Whitechapel kerületben, a mai budapesti Józsefvárosnak körülbelül a felét kitevő területen belül, öt prostituáltat gyilkolt meg egy titokzatos személy, aki magát Jack, the Ripper (Hasfelmetsző Jack) névvel jelölte. Az áldozatokat iszonyatosan megcsonkította. Egyes szerveiket kivágta, s ezek egy részét nem is találták meg. A rendőrség hiába nyomozott, Hasfelmetsző Jackot sosem fogták el. Kilétéről a legkülönbözőbb találgatások keringtek. Könyvek íródtak, színdarabok, filmek születtek, mindhiába. A rémséges történetnek ugyan minden apró részlete, minden tény ismert, csak az nem, ki volt a tettes.
A Hughes testvérek, Allen és Albert (húszévesen, 1994-ben a legjobb filmért – az Ellenség S elemekért – megkapták az MTV Film Awards-díját ) úgy gondolták, Jack the Ripper története elég izgalmas ahhoz, hogy újra elővegyék. Méghozzá úgy, hogy ők is kreáljanak egy történetet arról, ki is lehetett a Hasfelmetsző. Náluk a kiindulási pont az a tény, hogy az áldozatokat precíz anatómiai módszerekkel szabdalták szét, tehát a tettesnek alapos orvosi ismeretekkel kellett rendelkeznie. Ez a szál vezet el aztán odáig, hogy az ő elkövetőjük valószínűleg igen magas társadalmi állású is, ráadásul szabadkőműves. Akár így is lehetett. Az ügyben nyomozó Abberline felügyelő (Johnny Depp) mindenesetre jó nyomon jár, s ebben segítik ópiummámorban előjövő víziói is. Az újabb áldozatjelöltet, Mary Kellyt (Heather Graham) meg is menti (a valóságban viszont ő volt az utolsó áldozat). Mindent tudunk tehát, és nem tudunk semmit.
A pokolból című film is egy a lehetséges variációk közül. Amiért mégis érdemes figyelni rá, az a sztori lélektani háttere, meg az az aprólékos precizitás, amellyel felidézik az 1880-as évek Londonjának azt a nyomornegyed helyszínét, amely akkor a Whitechapel volt, mocskos, szűk utcáival, sikátoraival, egymás szegénységéből élő szegényekkel, prostituáltakkal, bűnözőkkel. A filmnek elsősorban a légköre nyomasztó. No meg persze az elég részletesen megmutatott gyilkosságok is. Kontrasztként meg ott van a felső középosztály gazdag világa, s a titokzatos, összeesküvés-gyanús szabadkőműves összejövetelek. Johnny Depp személye pedig erősen emlékeztet egyik korábbi filmjének, Az Álmosvölgy legendájának XVIII. századi nyomozójára.
Ha A pokolból XIX. századi krimi, ismert áldozatokkal, de ismeretlen, csak feltételezett elkövetővel, az Az ember, aki ott se volt, a Coen fivérek, Joel és Ethan filmje, annyiban más, hogy a XX. század 40-es éveiben játszódik egy amerikai kisvárosban, és ezúttal nemcsak az áldozatok ismertek, hanem az elkövetők is, és mégsem ilyen egyszerű a dolog. Ed Crane (Billy Bob Thornton) borbély a sógora, Frank üzletében. Szinte észrevétlenül él. Felesége, Doris (Frances McDormand) is közömbös a számára. Mikor azonban rájön, hogy Doris szeretője a főnökének, Dave-nek (James Gandolfini), Ed megzsarolja a férfit. A pénzzel vállalkozásba fogna. Dave a vállalkozást szervező ügynöktől megtudja, ki a zsaroló. Meggyilkolja az ügynököt, rátámad Edre, aki viszont önvédelemből őt öli meg. A gyilkossággal Dorist vádolják. Ő az ítélet előtt a börtönben felakasztja magát. Edet is elfogják. A vád: megölte az ügynököt. Bűnösnek találják, kivégzik. Azt az embert, aki a terhére rótt gyilkosságnál ott sem volt. De nem volt ott a saját életében sem. Idegenként élt, mozgott a maga szűk, szürke kis világában, jelentéktelenül, alig észrevehetően. És így is halt meg, jelentéktelenül, alig észrevehetően, valamiért, amit nem ő követett el. Ő a bűntelen bűnös, a vétlen tettes és a nem ártatlan áldozat. Coenék ehhez igazítják a film képi világát is: finom árnyalatokban rendkívül gazdag fekete-fehér, vagy inkább szürke filmet fényképezett az Oscar-díjra méltán jelölt Roger Deakin. Ezt a történetet, ezeket a figurákat nem lehet színesebben elképzelni, elmesélni. Szürke élet, szürke elmúlás. Ed után nem marad semmi nyom, elmúlik, mint a szél borzolta barázda a vízen. Lehet, hogy valóban ott se volt.
A film tavaly Cannes-ban a legjobb rendezés díját kapta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.