Tavasz a Millenárison
Mai program: 17.30 Kiállítóterem: Új orvostechnikai eredmények. Új, bőrön keresztül felszívódó gyógyszereink, mellékhatásaik kiküszöbölése. 19.00 Kiállítóterem: Kortárs Képzőművészeti Fórum. Meghívott vendég: El Kazovszkij. 20.00 Fogadó a Millenárishoz: Magyar filmművészet a Millenárison. A Varga Animációs Filmklub programja.
Elhunyt Tyll Attila
Életének 79. évében elhunyt Tyll Attila Jászai Mari-díjas, érdemes művész. A Budapesti Kamaraszínház, a Magyar Színházi Társaság és a Maszk Országos Színházegyesület saját halottjának tekinti. Tyll Attila 1923. május 21-én született Szombathelyen. Játszott a debreceni Csokonai, a szolnoki Szigligeti és 1961–79 között a Nemzeti Színházban, majd a békéscsabai Jókai, a budapesti József Attila, a Józsefvárosi, illetve a Budapesti Kamaraszínház és a Gyulai Várszínház társulatában. Emlékezetes szerepei: Polonius (Shakespeare: Hamlet), Peacock (Brecht–Weill: Koldusopera). Szerepelt a Századunk és a Fekete város című tv-sorozatokban is. (MTI)
Csellómuzsika a világhálón
Hangverseny-kuriózummal ünnepli a Budapesti Csellóegyüttes megalakulásának ötödik évfordulóját ma este. A Pesti Vigadóban este fél nyolckor kezdődő koncerten a tizenkét csellistából álló kamaraformáció Vajda János, Bánlaky Ákos, Gyöngyösi Levente, Weiner Leó, Hollós Máté, Király László, Kovács Zoltán és Melis László darabjaival (köztük három ősbemutatóval) lép a pódiumra. A magyar kortárs zenei estet a www.neophone.hu honlapon élőben közvetíti az EuroWeb. (K. Gy.)
Öt királyi város
Antall Péter és Gedai Csaba fotóművész alkotásaiból nyílt kiállítás Királyi városok címmel a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban. A harminchárom nagyméretű fotóból álló, június 8-ig megtekinthető kollekció személyes nézőpontból ábrázolja az öt egykori királyi várost: Budát, Esztergomot, Székesfehérvárt, Visegrádot és Veszprémet. (T. T.)
Beckett és Williams
Samuel Beckett Zsarátnok és Tennessee Williams Ez a ház bontásra vár című drámáit állítja színpadra Balkay Géza az RS 9 Színház (VII., Rumbach Sebestyén u. 9.). Az élet értelmének kutatása helyett az élet és a halál közé nyomatékosan egyenlőségjelet tevő darabokat – Balkay Géza és Florian Leona előadásában – május 24-én, pénteken 19 órakor mutatja be, majd május 25-én szombaton, 30-án, csütörtökön, valamint június 1-jén szombaton este 7 órakor tűzi műsorára a teátrum. (Cs. O.)
Kinetikus fényszobrok
Az egri Művészetek Házához tartozó Trinitárius Templom Galériában (Eger, Trinitárius út 1.) látható Esa Laurema és Antti Maasalo finn kinetikus művészek kiállítása. A június 6-ig látogatható kiállításon több mint negyven kinetikus fényszobrot tekinthetnek meg a látogatók. (S. S.)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!