Néhányan némi csalódással tapasztaltuk, hogy nem a már tavaly beharangozott program valósul meg az idei gödöllői kamarazenei fesztiválon. Elsősorban a kuhmói együttműködésre gondolok. Mi ennek az oka?
– Az utolsó pillanatig reménykedtünk, az utolsó pillanatig folytak a tárgyalások. Sajnos elég gyakran előfordul, hogy egy szponzor visszalép, meggondolja magát – ez történt most is. Jogilag ezt bebiztosítani nem lehet. Az anyagiakon pedig elbukhat a kamarazenei fesztivállal kitűzött célunk. Az az eredeti elképzelés, hogy minél több oldalról, minél érdekesebben, helyhez kötötten, gazdag háttérprogramokkal – kiállítással, historikus elemekkel – szórakoztassuk a közönséget.
– A műfaj és a csodálatos helyszín, a gödöllői kastély hívei megszokhatták, hogy minden esztendőben különleges szerzői párosítások, érdekes tematika köré tervezik a koncertek műsorát. Mit rejt a fesztivál idei címe: Sisi és kora?
– Tartozik hozzá egy alcím is: Az elveszett aranykor. Ezt szeretnénk megidézni azzal a szándékkal, hogy közben jövőnket is megfestjük. Sokszor hangoztattam, elmondom ismét: Magyarország a kultúrájával bámulatos sikereket ért el külföldön. Tehetségeink, tudósaink, művészeink közül nagyon sokan igazából külföldön lettek naggyá. Eljött az ideje, hogy bebizonyítsuk: itthon is lehet alkotni. Nagy szüksége van erre az országnak. Gondoljuk csak el: az említett aranykorban milyen változásokat élt meg Budapest, gyarapodott gazdaságilag, építészetben, a legkülönfélébb kulturális kincsekben. Alkottak nagy zeneszerzőink, felépült a Zeneművészeti Főiskola, amely a mai napig a világ egyik vezető zenei intézménye. Az ország akkori területén jelentős természeti erőforrásaink voltak. Ebből a gazdagságunkból ma sok minden nincs meg, de a kultúra gazdagsága a rendelkezésünkre áll. A kulturális ország az az eszmény, ami nem hagy nyugodni. Szerintem elérhető. Ezt kellene támogatni. Azt segítsük, ami valós értéket képvisel. Halljuk, hogy fellendülőben az ország gazdasága. A fejekben is megindult valami. Mégse jutunk ötről a hatra. Elaprózzuk, amink van. Amikor a tengerentúlon Rockefeller és mások olajat találtak, automatikusan beindult a szponzorálás, a mecenatúra. Carnegie-ről alig tudjuk, ki volt, de a róla elnevezett koncertterem áll, az alapítványa működik. Ha nem az államra, akkor a mecenatúrára vagy valamilyen inspirált gazdasági körülményre, de támaszkodnunk kell.
– Állandó kamarapartnerei közül többen is fellépnek, mint például Elmar Landerer és Nagy Róbert, akikkel a Belvedere Trióban játszik együtt. Hármójuknak egyre több a koncertmeghívása, nemrég kompaktlemezük jelent meg a Hungarotonnál. Sikerük titka talán az, hogy a kétnyelvűség ellenére közös nyelvet beszélnek?
– Zeneileg, technikailag nagyon közel állunk egymáshoz. Könnyen megy a darabok filozófiai, technikai összerakása. Mivel ők ketten a Bécsi Filharmonikusoknál megszokták a karmesterjárást, rendkívül rugalmasak. Ezt magamról is elmondhatom. Jövőre tizenkét lekötött koncertünk van. Örülünk az új lemeznek, amelyen ritkaságokat játszunk Albrechtsbergertől és Spergertől. Bécsben, az EMI boltjában élő lemezbemutató koncertet adunk hamarosan. A császárvárosban mellesleg most zajlanak a Hungaroton-hanglemez hetek. Nagyon örültem a jó hírnek, a magyar zenei előadó-művészet propagálásának. Annak is, hogy hallottam, a komolyzenei CD-k kiadása konjunktúrához érkezett Nyugaton. Az egyetem ősszel rendezi a Szigeti József-hegedűversenyt. A zsűri tagjaként részt veszek az előkészítésben, így hát tudom: a legtöbben Japánból jelentkeztek. Mindez egyfelé mutat: a gazdagság muszáj hogy együtt járjon a kulturális fellendüléssel. Ezen fáradozunk omladozó Zeneakadémiánkon is. Jelenleg ennek meg is van az eredménye, különösen, ami a hegedűsnövendékeket illeti. Sorra nyerik a versenyeket, a színvonal most nagyon jó. Sajnos ebből nem következtethetünk az általános kultúrára. Időnként eljutok konzervatóriumokba, ahol elszomorító a valóság. Gyakorlatilag S. O. S.-jelzéseket adnak le olyan közintézmények, amelyeknek az utánpótlást kellene küldeniük tovább, felénk. De most éppen alultermelés lesz, a kultúrából pedig kultúrálatlanság.
– A haladásnak sok összetevője van. Az a benyomásom egy ideje, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen megállt az idő, az imázs mintha megkövesedett volna. A nemes hagyományok ápolása mellett előrefelé is lépni kellene, nyitni a nyilvánosság, a társadalom felé.
– Lobbizni, hogyne. Létrejöhetnének a külvilág felé a csatlakozási pontok egy erős marketinges struktúrával. Igencsak elkelnének az oda-vissza működő csatornák. Visszatérve a fesztiválokhoz: tudjuk, hogy kultúránk korábban jól megfelelt külföldön. Előbb-utóbb most is meg fog felelni. Csak tanuljuk meg, hogyan kell megmutatni magunkat, például miként rendezzünk fesztivált. Az csak részletkérdés, hogy a megtanultakat az ízlésünkhöz igazítsuk, kicsit fűszerezzük, hogy jellegében azért a miénk, magyar legyen.
– Van, amiben már erősen haladók vagyunk. A lemezkiadás e területek egyike.
– A Dohnányi-lemezt már Belgiumban, Moszkvában játszottam, ősszel a Stuttgarti Filharmonikusokkal adom elő. Olaszországban a négy Hubayból kettő elhangzik majd. Gyorsan hozzáteszem: a magyar zene még sikeresebb lehetne, ha a lemezekkel egy időben megjelennének a kották is. Ezen a téren elképesztő az ínség, tragikus állapotok között dolgozunk, alkotunk. Bemegyek egy szakkönyvtárba, és a kották másolt példányát vehetem csak a kezembe.
origo.hu
Orbán Viktor: 2025-ben tovább építjük az országot - fotó
