A zene és a kép összhangja

Richly Zsolt a Pannónia Filmstúdióban kezdett dolgozni, Csermák Tibor mellett. A Pannónia Macskássy Gyulának, a magyar rajzfilm megteremtőjének műterme volt, itt készült az első magyar rajzjátékfilm, A kiskakas gyémánt félkrajcárja 1950-ben. Háry János, A kockás fülű nyúl, Kíváncsi Fáncsi: néhány ismert filmcím Richly Zsolt rajzfilmrendező, grafikusművész munkáiból. Most elkészült legújabb műve, az Árgyélus királyfi, amelynek a napokban volt a premier előtti bemutatója. Ebből az alkalomból nyílt kiállítás a művész rajzaiból, képes forgatókönyveiből és könyvillusztrációiból a Józsefvárosi Galériában.

Rajzain többféle technikát alkalmaz a különböző témák megjelenítéséhez. Láthatók színes ceruzával, tussal vagy temperával készült munkák, de papírkivágással készült, montázsszerű megoldások is. Mitől függ, hogy melyik technikát választja?
– Amikor gondolkodom egy filmen, különböző kedvcsináló rajzokat készítek. Az elképzelt témában, ihletett állapotban jó néhány rajzot vetek papírra. Az ön által említett montázsok születnek így, amikor a storyboardot, a képes forgatókönyveket rajzolom. Más úgy készíti a storyboardot, hogy beosztja ceruzával, azután kihúzza, fehérrel kifedi, radírozza, én viszont rengeteg rajzot készítek, majd összerakom mintegy sorozatképpen, és ezeket ragasztom fel a papírra. A sokféle technika pedig abból adódik, hogy ha új feladat előtt állok, mindig úgy érzem, hogy azt valamilyen új eszközzel kellene megvalósítani. A kiállítás anyagát negyven év munkájából válogattam, a különböző korszakokban használtam akvarellceruzát, folyékony tust, temperát és színes ceruzát is.
– Diplomamunkája, az Indiában… 1966-ban készült József Attila versére, majd a gyermekeknek szóló Peti-sorozatot, azután az Air India című propagandafilm háttérterveit készítette el. Később Szvit címmel öt magyar népdal Kodály-feldolgozását filmesítette meg. Már ebben az időszakban egyszerre több műfajban dolgozott a mozgókép világában. Mikor döntötte el, hogy a rajzfilmkészítést választja hivatásául?
– Édesapám rajztanár volt, és szóba került, hogy esetleg én is rajztanár leszek, vagy grafikus. Nyolcéves lehettem, amikor láttam egy rajzfilmet, amelyben egy egér menekült egy macska elől. Később tudtam meg, hogy ez a Tom és Jerry című film volt. Ez az első találkozás a rajzfilmmel olyan élmény volt számomra, amely meghatározta a pályaválasztásomat. 1961-ben, amikor érettségiztem, levelet írtam a Walt Disney-nek, és elküldtem a rajzaimat is. Válaszul egy Disney-könyvet kaptam tőlük ajándékba. Azt hiszem, akkor én voltam az egyetlen a vasfüggöny mögött, aki Disney-könyvvel dicsekedhetett, és ekkor már egyértelmű volt számomra, hogy rajzfilmet szeretnék csinálni. Olyan szerencsém volt, hogy abban az évben indult Magyarországon először rajzfilm szak az Iparművészeti Főiskolán. A rajzolás az életformám lett, már a főiskolás éveim alatt és a filmgyár mellett is rajzoltam például a Kisdobos című gyermeklapba, és néhány könyvet is illusztráltam. Ezek közé tartozik Szabó Helga karnagy és zenepedagógus négy énekeskönyve is. Ezt a munkát nagyon szerettem, mert ezek szinte enciklopédikus könyvek voltak, sok dallal, népdallal. Itt jól tudtam használni azt, amit a népművészetről tudtam.
– Több filmjében – a Háry Jánosban, a Szvitben vagy az Este a székelyeknél című alkotásban – jelen van a magyar népművészet, és utalások, jelek formájában észrevehető az Árgyélus királyfiban is.
– A népművészethez való kötődésem azért érdekes, mert ezt nem tanultuk a főiskolán, ami engem meglehetősen bosszantott. Amikor a diplomamunkámat rajzoltam, akkor kezdtem gyűjteni a népi motívumokat, jártam az antikváriumokat, könyveket kerestem a témáról. Nagyon szeretem a népdalokat és Kodály zenéjét. Ilyen zenei választásra készült később A páva, a Medvetánc, a Háry János és az Este a székelyeknél című film is. Régi mániám, hogy a filmben a zenét és a képet valahogy össze kell kapcsolni, eggyé kell olvasztani. Ez azért is jó, mert a zenészek hihetetlenül jó dramaturgok, így a zene feszes szerkezetet ad a filmnek.
– Az Árgyélus királyfiban is megfigyelhető ez az összhang és a látomásszerű inspirációk, amelyek az emberben gondolatokat ébresztenek. Honnan tudja, hogy milyen eszközökhöz kell nyúlnia ahhoz, hogy azokat a gondolatokat keltse az emberekben, amelyeket szeretne?
– Ez titok, ezt érezni kell. Eddig főleg rövidfilmeket készítettem, amely az irodalomban a versnek felel meg. Ebben a filmben az volt számomra a kihívás, hogy mivel az Árgyélus királyfi húszperces film, inkább a novellához hasonlítható, s nekem az elbeszéléssel kellett megküzdenem. Ha ez sikerült, akkor örülök neki. A Háry János egész estés film volt, de nem hagyományos szerkezet, így a daljáték lehetővé tette, hogy zenei betéteket használjak, s közben vigyem tovább a cselekményt. Ezek a zenei betétek alkalmat adnak az álomszerű vagy látomásszerű képek megjelenítésére. Az Árgyélusban is kínálkozott erre lehetőség, amikor a királyfi elmondja a tündérkirálylánynak, mennyit fáradt azért, hogy megtalálja, ő azonban nem hitte el, hogy eljött érte. Ezt a visszaemlékezést képekben beszélem el. Csermák Tibornak van egy filmje, A piros pöttyös labda, amelyben különleges képi megoldást alkalmaz: egy kislány a szeméhez emelt színes gombon keresztül nézi a világot, amely megelevenedik, s ekkor kezdődik a mese. Úgy is mondhatnám, hogy ezt a képi látást örököltem mesteremtől, Csermák Tibortól.
– Csermák Tibor is Macskássy Gyula műhelyében dolgozott, ők voltak az első nemzedék a magyar rajzfilm, vagy ahogy akkor nevezték, a trükkfilm történetében. Első filmjük, A kiskakas gyémánt félkrajcárja a józsefvárosi Koszorú utca szűkös, fülledt helyiségében készült. Nemcsak a felszerelésük volt kezdetleges, de szinte akkor kísérletezték ki, hogy miként kell mozgatni a figurát. Ön a második rajzfilmes nemzedékhez, a „pannóniásokhoz” tartozik. Hogyan működik most és milyen jövő előtt áll a Pannónia Filmstúdió?
– Az elmúlt években megváltozott a finanszírozás, a támogatási rendszer. Régebben a minisztérium kért egy tématervet, és arra adott pénzt. Most pályázni kell, és vagy elnyerjük a pénzt, vagy nem. Egy kissé „állatorvosi ló” az Árgyélus királyfi, mert öt évig készült úgy, hogy négy kuratórium adott rá pénzt és a rajzolók jöttek-mentek.
Amúgy is nagyon nehéz az ihletet tartani egy rajzfilm alkotóiban még hónapokon keresztül is, hát még éveken át. Emiatt sok szenvedéssel járt. Örülök, ha nem látszik rajta, de nagyon nehéz volt.