Futó szobrok példája

„…Bilincseit a szolga maga is így gyártja s hordja.” A hatvanas-hetvenes években e strófa idézésével jelezték egymásnak a másként gondolkodó értelmiségiek, hogy megérzik a másikban a hasonszőrűt, a hatalomhoz képest másként gondolkodót. Egy bizonyos magnókazettáról, amely ki tudja, hány példányban sokszorosítva járt titokban kézről kézre 1956-tól 1989-ig, a csodálatos Egy mondat a zsarnokságról című költemény emlékezetünkbe idézi a Bartók című szintézismű teremtőjét, a Tiszták, a Fáklyaláng című dráma, a Beatrice apródjai című regényremeklés, A puszták népe című szociográfia írója, a zseniális műfordító halhatatlan alakját. Illyés Máriát, a költő leányát a költőről születésének századik évfordulója alkalmából kerestük fel.

Édesapja grandiózus műve, az Egy mondat a zsarnokságról az 1956-os forradalom és szabadságharc mítoszversévé vált…
– A vers kifejezi a nyomasztó ötvenes évek légkörét, azt a terrort, amelyet a magyar társadalom már nem tudott elviselni. Érthető hát, hogy szorosan kapcsolódik a forradalom emlékéhez.
– Illyés Gyula úgy él emlékeinkben, mint a nemzet lelkiismerete, aki alapvető erkölcsi kérdésekben kérlelhetetlen, így az idősebb és a fiatal írótársak érdekében, másokért hajlandó csupán kérni. Milyen volt magánemberként, édesapaként?
– A magánember sem volt másmilyen, mint amilyennek a költőt ismerték. Kérni nem szeretett. De adni igen. Figyelmes, tehát jó megfigyelő, másokra is figyelő, barátságos, nyílt ember volt. Szerette az embereket, élvezte a jó társaságot. Könnyen megtalálta az emberekkel – sőt a gyerekekkel is – a megfelelő hangot. De elsősorban a munkájának élt, rendszeres időbeosztással, szigorú elvonulással. Gyakran volt komor. Én úgy éreztem, hogy kevés ideje van rám, pedig mindig szeretettel törődött velem. Ő tanított meg biciklizni – ma is emlékszem, mennyire megszeppentem, amikor elengedte a bicikli vázát, és nekem egyedül kellett egyensúlyoznom –, ő javasolta, hogy mit olvassak. Szívesen fogadta az én baráti társaságomat is, s amikor nem gyötörték a gondok, készségesen beszélgetett vagy tréfálkozott velünk. Fiatal felnőtt koromban is foglalkoztatta a sorsom, próbált segíteni nekem.
– A költő a Futó szobor című nagyszerű versében megfogalmazta a pásztor és a vátesz hitvallását. Aki, ha kell, a fejlődés motorja, ha kell, a konzervativizmus lávába öntött szobra. Édesapja kit tartott írótársai közül alkalmasnak arra, hogy örökölje a „kapitány” szerepkörét?
– Erről nem beszélt. Talán úgy gondolta, ha szükség van rá, előáll az, aki vállalja és aki képes rá…
– Beszélne a megemlékezésekről, amelyeken ön is részt vesz?
– A centenáriumot márciusban Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Most, november másodikán Mádl Ferenc köztársasági elnök vezeti be az Illyés-emlékestet a Nemzeti Színházban. Egyébként a megemlékezések, amelyeken részt veszek, egyéni kezdeményezésből jönnek létre, és ez teszi meghitté őket. Nagyon sok vidéki ünnepség lesz, főként Tolna megyében, ahonnan apám származik: Szekszárdon, Ozorán, Pálfán, Rácegresen. De olyan helyeken is megemlékeznek róla, ahová életének valamilyen eseménye kötötte: Veszprémben, Pécsett, Hévízen, Somogyjádon, Lakiteleken, Szombathelyen. Az emlékünnepségek mellett a centenáriumi év nagy hozadéka, hogy számos Illyés-mű jelent meg, így két versválogatás: Csoóri Sándoré (Nap Kiadó) és Tamás Attiláé (Pro Pannonia). Napvilágot lát három szemelvénygyűjtemény, az Illyés-breviárium (Nemzeti Tankönyvkiadó), a Tiszatájban megjelent művek antológiája, illetve a Kossuth-díjasok sorozatban (Alexandria Kiadó) két válogatás Illyésről szóló írásokból (Domokos Mátyásé és Tasnádi Gáboré), két tanulmánykötet (Tüskés Tibor és Izsák József könyveinek újrakiadása). A legérdekesebb talán – mert ebbe a kötetbe kiadatlan írások is kerülnek – Illyés életrajzi prózáinak újrakiadása az Osirisnél. A könyvek megjelenése után a bemutatójuk is mindig jó alkalom egy-egy kisebb összejövetelre, ahol versek is elhangzanak. Nagyon örülök annak is, hogy az Evangéliumi Színház november elsején a Duna Palotában bemutatja a felújított Fáklyalángot.
– Illyés Gyula költészetének, szociográfiájának, regényeinek, drámáinak, esszéinek szellemi örökségét nehéz aforisztikusan megfogalmazni. Mégis, mit gondol, mit üzen a költő a huszonegyedik századnak?
– Illyés Gyula hatalmas életművében választ keresett mindarra, ami foglalkoztatta, az emberi kiszolgáltatottságtól a modern költői formákig, az élet jobbá tételétől az öngyilkosságig. Azok a gondok, amelyekre a feleletet kutatta, ma is érvényesek, jobban, mint bármikor. Apám válaszai pedig – úgy gondolom – időszerűbbek, mint valaha. Üzenete a műveiben van, csak elő kell venni őket.
(IIlyés Gyula Puszták népe című művéből részletek olvashatók a Magazin 33. oldalán.)