Ez nem az a zenekar?

Jó ideje figyelem a különbséget az operaházi balettelőadások és operaprodukciók zenei megvalósítása között. Korábban a változó színvonalat a borítékba kerülő bérek soványságával indokolták. A magam részéről nem ismerek roszszul fizetett és jól honorált művészetet; csak egy kategóriát tudok, csupa nagybetűvel írják, minden más a kollégák és a közönség megalázása.
Mindez azért jutott eszembe, mert láttam múlt pénteken a Csipkerózsikát, a Csajkovszkij-zenére készült Róna Viktor-koreográfiát az Erkelben. A főszerepekben az orosz klasszikus balett csillagai, Nyina Ananyasvili és Szergej Filin bámulatos technikai felkészültséggel kivitelezett produkciója méltán váltott ki tapsvihart; a „mieinket” úgyszintén megérdemelten ünnepelték. Szembesülnünk kellett azonban a zenekar hozzáállásával kapcsolatos, régi keletű problémával. Csajkovszkij muzsikája helyett valami egészen más szólt. Az elemi zenei hiányosságok azt az érzetet keltették, hogy nem képzett muzsikusok ülnek a zenekari árokban. A darab folyamán többször beállt az intonációs káosz, a balettosok míves táncai alatt csak úgy röpködtek a hamis hangok szinte valamennyi hangszercsoportból. Miközben Csányi Valéria egy tempót dirigált, sem a triangulum, sem a vonóskar nem játszott a kezére. Az interpretáció híján volt a szépen formált, értelmes dallamíveknek, Csajkovszkij muzsikája a felismerhetetlenségig eltorzult.
Na és a végjáték? Miközben a karmesternő a balettosokkal együtt a színpadon köszönte a tapsokat, a zenészek egy része vette a motyóját, és angolosan távozott. Bizonyára abban a tudatban, hogy a taps őnékik nem szól… Hogy e csődnek mi lehetett az oka, csak találgathatom. A „zárójelenet” arra enged következtetni, hogy ma nálunk ez a műfaj alábbértékelődik, mint a többi. A balettzene elismertetésével már Pjotr Iljicsnek is volt elég baja. Ma sem a táncos kollégák, sem a külföldi vendégek nem ezt az alacsony zenei színvonalat érdemlik.
Tudnak ám a hangszeresek máshogyan is produkálni. A vasárnapi Titus kegyelme előadáson ízléssel szólalt meg Mozart muzsikája, a művészek megdolgoztak a sikerért. A hétfői koncerten, amelyet az Operaház muzsikusaiból álló Filharmóniai Társaság Zenekara adott Lukács Ervin vezényletével, két Csajkovszkij-mű hangzott el – egészen más eredménnyel. Lukács Ervin magabiztos, jó értelemben vett rutinnal végrehajtott karmesteri irányításának köszönhetően élettel telten szólalt meg a D-dúr hegedűverseny és a negyedik szimfónia. Az úgyszólván „leblattolt”, lélektelen balettzene után üdítően hatott, amint a gazdagon hangszerelt Csajkovszkij-muzsika kimunkáltan, emóciókat, gondolatokat gerjesztve betöltötte a nézőteret.
Marad tehát a kérdés: ez a zenekar nem ugyanaz a zenekar volt?