A Salemi boszorkányok Debrecenben

Briliáns színészi játék, a félelem, kapzsiság, hatalommánia és politikai szűklátókörűség okozta tragédia oldalvizein megcsillanó humor, komor-puritán színvilág és a bűnt, életet egyaránt jelképező égő vörös expresszionista ellentétére alapozó jelmezek, egyszerűségükben beszédes díszletek, az emberi lélek profán és szent húrjait egyaránt megérintő vérbő rendezés – röviden így lehetne jellemezni a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának debreceni vendégszereplését.

A nagy hagyományú társulat a nyári idényben szokásosnak nem mondható produkcióval bilincselte le a cívis város igényes közönségét. A meleg estén inkább szórakozáshoz szokott debrecenieket magával ragadta a más megfogalmazásban főként tragikus húrokat pengető darab eleven tolmácsolása. Bizonyítva ezzel a már sokszor bizonyított igazságot: alapvetően nem a „könnyű” és „nehéz” műfaj, vagy másképpen szórakoztatáscentrikus és művészi között húzódik a demarkációs vonal, inkább a jó és rossz darabok, illetve a kiváló és a csapnivaló előadás között. Arthur Miller Salemi boszorkányainak műsorra tűzése bizonyára hordoz üzenetet a határon inneni és túli hatalmi túlkapások elkövetőinek arról, hogy az erkölcsös embert – a dráma John és Elizabeth Proctorát, Rebecca Nursét – meg lehet ölni, de megtörni soha. Erre az aktuálpolitikai szerepre predesztinálja a drámát az a tény is, hogy Miller akkor írta, amikor a hidegháború betört a magánéletébe. Ám akkor is, most is túlmutatott az intézményesített bűnnel szembeszálló ember heroizmusának úrfelmutatásán, leszáll a lélek bugyraiba, megmutatja a szentben az ördögöt, az ördögben a szentet, s miközben mindenkit megítél, senkit sem
ítél el.
Medgyesfalvi Sándor Proctora telitalálat: az alakítás erőteljes, a képtelen vádat visszautasító józanság és a kiszolgáltatottság felismeréséből adódó kétségbeesés ábrázolása tökéletesen hiteles. Csakúgy, mint az Abigaillel folytatott titkos viszony miatti bűntudat, amit csak erősít a feleség féltékenysége. Elizabeth szerepében Fábián Enikő gyönyörűen mutatja fel a saját nőiségét lekicsinylő, mély szerelmét megmutatni nem tudó asszony gyötrelmeit. Az örök férfi-nő konfliktus akkor teljesedik ki, amikor a férj az asszony kezébe tenné az életét, ám ő – kisebbrészt azért, mert a férfi lelki békéje mindennél fontosabb számára, nagyobb részben azért, mert annak félrelépése számára mégsem megbocsátható – halálba engedi Proctort. Amíg eddig eljutunk, még megcsodálhatjuk Danforth kormányzóhelyettes és első számú ítész hatalomtól részeg figurájának megformálásában Kardos M. Róbert igen széles skálán mozgó jellemformáló tehetségét, amivel a saját hatalmától részeg, s annak csorbulásától rettegő vérbírót időről időre teátrális ripacsként állítja elénk. Felfedezhetjük Fodor Réka átváltozását szerelméért harcoló szabad nőből lelketlen, rafinált ringyóvá, aki szívfájdalom nélkül juttat máglyahalálra bárkit, aki útjába kerül. Szerelme, az imádott férfi felesége elleni bosszúvágya, s végül az élet gátlástalan élvezetét kizárólagossá tevő erkölcs nélkülisége csakúgy hiteles, mint Gajai Ágnes Mary Warrenjének vagy Molnár Júlia Titubájának a veszélyes igazság és a biztonságos hazugság közötti ingadozása.
(Arthur Miller: Salemi boszorkányok – dráma két részben. Hubay Miklós fordítását átdolgozta: Kovács Levente. Rendező: Dimény Levente. Díszlet és jelmez: Florina Bellinda Birea. Zene: Ari Nagy Sándor.)