Engem 1941 júniusa óta folyamatosan nyugtalanít, hogy mi magyarok a történelem nagy fordulópontjaiban miért döntöttünk úgy, ahogyan döntöttünk – tűnődik Nemeskürty István. Pedig csak tizenhat éves voltam, de a katonaiskolában, ahová jártam, a többi között kiváló hadászati elméleti képzésben is részesültünk. Már akkor pontosan tudtam, családi környezetem révén is, hogy ami történt, elkerülhető lett volna.
– Ezek szerint nem csak közelmúltunkban keresi annak okait, amit kicsit leegyszerűsítve magyar átoknak nevezhetnénk?
– Az Ez történt Mohács után című könyvem megírásakor és heves fogadtatásakor megvilágosodott előttem az az evidencia, hogy a Szent István által alapított magyar állam 1526-ban megszűnt, e folyamat Mohácsnál kezdődött és 1541-ben, Buda török megszállásakor tetőzött. Nagyon helyes, hogy mi magyarok a lelkünkben úgy tudjuk: mégis folyamatos a történelmünk, mert a nemzettudat, amit ma is annyian ócsárolnak nagyon ravasz hátsó szándékkal, tovább éltette bennünk mint nemzetben a folyamatosságtudatot, de Magyarország mint állam 1541-től kezdve 1918-ig nem létezett. A történettudósok Hóman Bálinttól Szekfü Gyulán át az úgynevezett marxista történészekig úgy kezelik történelmünk eme szakaszát is, mintha e korszakban is létezett volna egy önálló magyar állam, és a mi felelősségünket terhelnék mindama rémes döntések, amelyek e hosszú időszakban történtek.
– Magyarul, a magyarság 1541-től 1918-ig – és utána is – mások bűneiért vezekel?
– A Magyarnak számkivetve című könyvemnek valóban ez az egyik, viszonylag röviden kifejtett, de búvópatakként mindvégig jelenlévő vezérmotívuma. A címet József Attila strófájától kölcsönöztem. „Mégis magyarnak számkivetve, / lelkem sikoltva megriad – / édes Hazám, fogadj szívedbe, / hadd legyek hűséges fiad!” Egyik alaptételem, hogy nemcsak mások kárhoztatnak bennünket mások bűneiért, de mi is azt képzeljük magunkról, hogy állam vagyunk, holott csak önérzetes nemzet maradtunk, ami nem kis dolog, de sajnos e tévképzethez mérünk mindent. 1918-ban ráadásul, ahogy a Mi történt velünk? című könyvecskémben kifejtettem, az is megtörtént velünk, hogy végre egyszer valóban megalakulhatott egy teljesen független magyar állam. Ezzel szemben mi történt? Báván eltűrtük, hogy Trianonban hazánk földjét egyharmadára csonkolják a német és az osztrák birodalom bűneiért, pedig csak a Habsburg-birodalom viselt háborút.
– Miért alakult így nemzetünk lelki habitusa?
– E szempontból kulcsfontosságú mindaz, ami Mohács és Buda közt történt, ekkor a magyar uralkodó osztály, mai szóval: elit azt az érthetetlen politikai döntést hozta, melynek során a magyar állam önként megszüntette önmagát. Mátyás az általa fölemelt, kiválasztott társadalmi és állami vezetőknek még életében a szájába rágta, hogy nincs más választás, mint a fiát, a tehetséges Corvin Jánost királlyá választani. Ehelyett éppen azt a Jagello cseh királyt választották, aki Magyarországnak és Mátyásnak a legtöbb bajt okozta. Megszűnt a nemzeti egység feladatának tudata, megszűnt a nemzeti érzés.
– Erre szokták mondani, hogy azokban az időkben a nagy európai nemzetekre is jellemző volt a széthúzás, mi több, a polgárháborúzás?
– Valóban, egész Európa története tele van hasonló katasztrófákkal, elég Shakespeare drámáit elolvasni, csak hogy egyetlen állam sem szüntette meg önként önmagát. A lényegesebb pontokban angolok, franciák mindig egyetértettek. Még csodálatos körülmények között is, mint a kis francia parasztlány, Jeanne d’Arc történetében, aki tényleg kiverte az angolokat és megteremtette az egységes Francia-országot. A magyar nemzet azáltal létezik, hogy magyarul beszél. Nyelvünk csodákra képes. Ám egy független ország kormányzásához szükséges tapasztalatokat senki sem szerezhetett. Valahányszor kísérlet történt az önálló Magyarország megteremtésére, mindig lelki szükségletünk támadt egy külső hatalom remélt támogatására.
– Mintha ma is ez történne, 2002 májusa óta.
– Sajnos, a kisemberbe is beköltözött e kór. Kétségbeesve láttam, hogy ezt a szerencsétlen népet, amelyet hozzászoktattak ahhoz, hogy önmagában semmit nem intéz, hanem csak másoktól várhatja a jóra fordulást, simán beszavaztatták a NATO-ba, aztán az Európai Unióba, miközben azt sem tudták, hogy pontosan mit is jelent. Még ma is azt mondogatják, hogy a NATO majd megvéd minket, magyar honvédségre semmi szükség, ami egyenesen hajmeresztő.
– Azért létezik a népnek egy másik arca vagy része is, amely erkölcsileg győzött, de vereséget szenvedett el forradalmainkban.
– Így igaz, de ön is kimondta, hogy szabadságharcaink rendre elbuktak. Történelmünk igazi baja, hogy a magyar társadalom, egy-két kivételtől eltekintve, nem volt képes egy független országot újra létrehozni. Az első kísérlet volt a Rákóczi-szabadságharc, amelyben reményeink ellenére a franciák cserbenhagytak. A második, nagyon jól előkészített kísérlet volt a ’48-as forradalomhoz vezető reformkor, amit nagyjaink, a márciusi ifjaktól kezdve, Széchenyitől Kossuthig és Batthyányig zseniálisan építettek föl. Ezek az emberek, ha politikailag ellenfelek is voltak, felismerték a helyzetet és együtt mentek Bécsbe az uralkodótól az adott helyzetben kikényszeríteni egy békés, nagyjábóli önállóságot. Ám kitört a szabadságharc, akkor meg az oroszokat hozták a nyakunkra. Trianon után eszünkbe sem jutott más, mint a németektől várni a jó szerencsénket. Sajnos, egyik legtisztább nemzeti felkelésünknek, a nép 1956-os forradalmának eltiprása, majd reformkommunista lázadássá hamisítása óta egyre gyengül a népünket egyedül éltető nemzettudat is. S végül, a rendszerváltozásnak hívott utóbbi tizenhárom év kétségbeejtő. Ajándékba kaptuk a szabadságot. Megint nem tudtunk élni vele, s ma ott tartunk, hogy ismét kezdhetünk mindent elölről. Az, ami itt és most, 2003-ban folyik, rémületes. Az ország ebek harmincadjára került, és sajnos a mi hibánkból. Tegyük föl, hogy a legutóbbi választásokon csaltak, de miért hagytuk? Az ország népe a legjobb esetben is csak közömbös.
– Ön többször is leírta, elmondta: egyetlen menekülési esélyünk, ha újra Orbán Viktor lesz a kormányfő.
– Azért írtam meg a Magyarnak számkivetve című könyvemet, hogy nézzünk szembe egyszer magunkkal és aztán tegyünk végre valamit. A jelenlegi vezetők nem akarják, hogy független magyar állammá váljunk. A hozzájuk közel álló politikai körök úgy üldözik a nemzet fogalmához hű, egyre csökkenő társadalmi réteget, mint az ötvenes években. Ha így megyünk be az Európai Unióba, megszűnik a nemzet is. A tavalyi gyanús, több mint gyanús választási vereség után a Parlament előtt, a Kossuth téren, azon a gyönyörű napon Orbán Viktor miniszterelnök rádöbbent arra, milyen erők vannak még ebben az országban. Zseniális ötlete nyomán arra biztatja a társadalmat, hogy kis körökben szervezzük meg egymást, mert sok kis kör együtt nagy erő. Orbán Viktor mint politikus, Orbán Viktor mint az államot vezetni képes ember, az utolsó lehetőségünk. Noha engem Horthy Miklós tiszteletére neveltek, abban biztos vagyok, hogy ha 1918-ban egy Orbán Viktorhoz hasonló alkatú és tehetségű ember állt volna az ország élén, akkor a magyarság jóval előbbre tartana.
origo.hu
Ausztriai buszbaleset: magához tért a kómából a két túlélő
