Kifizetetlen a jövő évi groteszktárlat pályázati felhívásának nyomdai számlája, nincs pénze a Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egyesületnek a szórólapok postázására, a tárlat hírverésére, a művek zsűrizésére és arra, hogy az ország három városában összegyűjtött anyagot Kaposvárra szállítsák – sorolja a gondokat Halmos Klára, a Kapos Art titkára. Kérdéses továbbá, hogy készülhet-e olyan katalógus, mint amilyen a 2002 májusában rendezett ötödik kiállítás látogatói kezébe került, a jövő évi tárlat előkészületei ugyanis a források kilátástalansága miatt igencsak döcögősen haladnak.
Háromszázezer forint támogatásról van szerződése a Kapos Artnak a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) képzőművészeti kollégiumával, ám miután elfogyott az NKA pénze, az idén őszre ígért pályázati támogatás várat magára.
– Állítólag csak a jövő tavasszal érkezik a pénz Kaposvárra, ám ez sem biztos – mondja szomorúan Halmos Klára. Majd elpanaszolja, hogy az egyesületük számítógépét is kikapcsolta a szolgáltató a nekik helyet adó megyei művelődési központ hálózatából, a kasszájukban pedig mindössze kétezer forint van.
A Barcsi Nemzetközi Művésztelep Alapítvány is hiába vár az idei évre ígért kétszázötvenezer forintos NKA-támogatásra. Mint megtudtuk, őket is azzal „nyugtatják”, hogy majd a jövő februárban utalják a pénzt. A Dráva-partiak – remélve, hogy tartja szavát a kulturális alap – időközben kiadtak a művésztelep munkájáról egy CD-t, ám annak a számlája is kifizetetlen.
Lapozgatva a 2002. évi, ötödik groteszkkiállítás katalógusát, feltűnik, hogy a tárlat tucatnyi támogató intézménye és szervezete között az Országgyűlés is szerepel. Valószínű, hogy az akkori képviselők tudták, hogy „a groteszk a valóság igazi természetét kutatja, … és lényege a világ egyként való látásában van…”
De miért tesznek úgy a maiak, mintha félnének a groteszktől? Csak nem ez utóbbi miatt hagyták, hogy év közben megkurtítsák a kulturális tárca és az NKA büdzséjét?
Pályázatfüggő közművelődés. Mostanság jórészt csak a dolgozók bérére és járulékaira, valamint a dologi kiadások némelyikére futja a kulturális intézmények költségvetéséből. Így van ez a Kapos Artnak otthont adó Somogy Megyei Művelődési Központban is, ahol már beletörődtek abba, hogy a hazai közművelődés „pályázatfüggővé” vált. Ha sikeres a pályázat – és megérkezik a pályadíj –, lesz rendezvény, ha nem, akkor eseménytelenné válnak a kultúra mindennapjai. Somogy művészeti egyesületei, a kórusok, a néptánccsoportok és a népzenei együttesek mostanában csak fillérekből tartják fenn magukat. Mivel a szponzorok csak „perselypénzzel” segítik őket, zsebbe kell nyúlniuk, ha fellépésre utaznak. Félő, a maradékelvű kultúrafinanszírozás előbb-utóbb megbosszulja magát. Ideje volna belátni: a kultúra drága, de a hiánya többe kerül. (G. J. A. )
