Következő fellépésük a Nemzeti Hangversenyteremben január 31-én este fél nyolckor lesz, impozáns műsorral: Berlioz Római karneváljának nyitányát Sibelius d-moll hegedűversenye követi Kokas Katalin közreműködésével, majd Dvorak IX. (Újvilág) szimfóniáját adják elő Kocsis Zoltán vezényletével. Nem hagyják el végleg a Zeneakadémia termét sem, február 10-én Dukas, R. Strauss, Fauré, Debussy műveit játsszák (zongorán közreműködik Michel Dalberto, vezényel Kocsis Zoltán), 11-én a MÁV Szimfonikus Zenekarral együtt lép fel a Nemzeti Énekkar, amikor is Bruckner 0. (d-moll) szimfóniáját és f-moll miséjét adják elő Fürst János vezetésével. A Nemzeti Hangversenyterem ad otthon 24-én is a zenekarnak, Glinka-, Sztravinszkij- és Dvorak-művekkel a műsoron. A március 10-től június 9-ig tartó időszakra két tavaszi bérletsorozatot hirdettek meg: a Gardellit és a Somogyit, négy-négy hangversennyel, köztük Beethoven IX. szimfóniájával a tavaszi fesztiválon.
A Művészetek Palotájának Csillár Termében tegnap írta alá Kovács Géza igazgató a Nemzeti Filharmonikusok és az UNICEF együttműködéséről szóló megállapodást, aminek szellemében a zenekar vállalja, hogy hosszú távon népszerűsíti a nemzetközi gyermekvédelmi szervezet munkáját, és évente egy koncert bevételével támogatja őket. A Metro újsággal közösen hosszú távú támogatásukról biztosították a sérült fiatalokat foglalkoztató Balthazar Színházat, amely hét esztendeje előadások sorát hozta létre, segítvén, hogy tagjai értelmes munkával, tehetséges produkcióikkal beilleszkedjenek a társadalomba.
Megállapodás az UNICEF-fel
Új otthonába költözött az ország első zenekara, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár. A tágas próbateremben és az irodahelyiségekben kényelmesen dolgozhatnak. Miután a próbaüzemeltetés nyitó koncertjét is ők tartották, Kocsis Zoltán főigazgató a tegnapi sajtótájékoztatón igencsak elégedetten nyilatkozott a terem akusztikájáról.
2005. 01. 28. 0:00
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!