Több mint százezren

MTI
2005. 07. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint százezren vettek részt A megfeszített című rockopera erdélyi bemutatóján, amely az Ezer székely leány napja elnevezésű rendezvény záróeseménye volt szombat este Csíksomlyón.
A műsorban csíkrákosi, hajdúszoboszlói, szentegyházi, csíkmadarasi, csíkkozmási fiatalok mutatták be tájegységük táncait. Bár a néptáncműsor kétharmadát elmosta az eső, a szervezők szerint több mint százezren voltak A megfeszített című rockopera erdélyi ősbemutatóján.
A közönség több alkalommal viharos tapssal szakította meg a Varga Miklós, Varga Klári, Kalapács József és Makrai Pál főszereplésével előadott művet. A nagyszabású produkciót a Himnusz, a Szózat és a Székely Himnusz eléneklése, valamint tűzijáték zárta. Az Ezer székely leány napját 1931-ben szervezték meg először Csíksomlyón azzal a céllal, hogy a magyar közösség kultúráját, hagyományait ápolja, nemzeti önazonosságát erősítse és vallási értékeit védje.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.