n P. Szabó Ernő
Miért húzódott el mégis ilyen sokáig a hazatérés folyamata, ha hazatalált? Az említett kiállítást ugyanis 1997-ben rendezték, hét év telt el, míg Egerből a művek a megye névadó városába jutottak.
– Nem most tértem vissza Hevesre, hanem már két éve, sőt ami történt, az egy hosszabb folyamat része volt – idéz a művész múltat, közelmúltat. – Valójában sosem jöttem el onnan, odakötnek a gyermekkori emlékek, odakötnek a halottaim, a rokonaim, a barátaim.
– Új művek létrehozását tervezi. Műtermet épít?
– Hevesen az első műtermet majdnem húsz évvel ezelőtt, 1986-ban hetedmagammal hoztuk létre. Megkaptuk azt a két szobát, amelyet régebben Kádár János foglalt el, amikor arrafelé járt vadászni. Amikor ez kiderült, nem rejtettem a véka alá a véleményem, hiszen ő volt az az ember, aki az apámat bezáratta 1956 után tizenegy évre, amiből hatot le is kellett ülnie. Az is igaz, hogy van ott egy polgármester, aki viszont sok jót tett velem, úgyhogy hat évvel ezelőtt meg is nyílt egy állandó kiállításom a Macky-házban, amelyet talán 1908-ra tudott fölépíteni apai nagyapám. 1948-ban államosították a házat, megint csak egy rendes káderesnek köszönhető, hogy mi bent maradhattunk, egészen addig, amíg egy szívességből befogadott család ki nem túrt bennünket. Két évvel ezelőtt viszont a polgármester fölajánlotta, hogy vásároljam vissza az épületet, éppen jókor, hiszen a sors mára engedte meg, hogy itt is, ott is éljek…
– Annál is inkább jókor, mivel közben állandó kiállítása is új, a művekhez méltó helyszínt és talán az állandó nyitva tartást biztosító költségvetést is kapott.
– Szép, klasszicista stílusú épületbe kerültek a műveim. A ház egyik felében helyezték el a helytörténeti gyűjteményt, amelyet édesapám jó barátja, Hegedűs Béla létrehozott. Ő már nem él, örökségét azonban hűségesen gondozza Gyimesné Gömöri Ilona muzeológus. Így talán megvalósul az, amit mesterem, Somogyi József mondott egyszer: Lujoskám, ha csinálsz egy kis szobrot, s az megállja a helyét a népművészet szép tárgyai között is, akkor azzal a művel minden rendben van.
– Most mégis „kimenette” alkotásait a hevesi kiállításról. Fél talán, hogy pénzhiány miatt újra be kell zárni a tárlatot?
– Erről szó sincs, csak egy időszaki kiállítás kedvéért bontottam meg az összeállítást. Nem lehetett ellenállni a Pápai Református Kollégiumnak, amely sok-sok kiváló fiatal embert nevel, mivel azonban másként nem tudtam volna létrehozni egy olyan összeállítást, amelyet magam is szívesen vállalok, megbontottam a hevesi anyagot. Ígérem, nem teszek újra ilyet. Annál is inkább nem, mert az utóbbi időben rengeteg rajzot, kisplasztikát csináltam, máris vannak bemutatásra érdemes új műveim.
– A korábbi években számos köztéri alkotáson dolgozott. A nehezebb gazdasági helyzetben csökkennek a közösségi megbízatások?
– Most is jó néhány izgalmas feladaton dolgozom. Nemrégiben fejeztem be a hevesi ökumenikus ravatalozó számára a Föltámadás és a Virrasztás domborművét pirogránitból, vasárnap avatjuk őket. Heves számára két érmet is készítettem, valamint dr. Szegő Imre, a város díszpolgára, a kiváló műgyűjtő szobrát formálom meg. A másik híres orvosprofesszor, dr. Veres János sebész, az endoszkópos tű feltalálója szobrát pedig Kapuváron helyezik el hamarosan. Egy harmadik magyar városhoz is erősen kötődöm, Bajához, ahol most fölkértek, hogy készítsek második világháborús emlékművet a város szívében lévő csodálatos, kéthektáros parkba, a Déri-kertbe, ami az én felfogásomban nem csak szoborállítást, de az egész park revitalizálását jelenthetné.
– Apropó, második világháborús emlékmű… Nemrégiben zárult, meglehetősen nagy vihart kavarva az 1956-os központi emlékmű pályázata. Ön nem vett részt rajta?
– Nem. Annyira sok feladatom volt, hogy nem mertem újabbat vállalni. Egyébként is, én elkészítettem már 1976-ban a magam 1956-os emlékművét édesapám emlékére, a rácson át szabaduló madarat, amely a Magyar Messiás címet kapta. Helyet is találtunk neki az Üllői út–Nagykörút sarkán lévő kicsi téren – más kérdés, hogy nem lett belőle semmi. Több 1956-os tervem is volt már, Vadász Györggyel a Hunyadi térre csináltunk egyet, pályáztam Debrecenbe, hívtak Székesfehérvárra. Megihletett Ágh István gyönyörű verse, a Magyar Katalin, az ápolónő-pieta figurája… Úgy érzem, megfogalmaztam a szabadság és a rabság kettősségének a szimbólumát. Részt vettem a 301-es parcella pályázatán is. Vannak személyes kötődéseim, vannak halottai a főiskolának is. Ha egyik munkám sem jön össze, megcsinálom 1956 tiszteletére édesapám emléktábláját a saját falunkra, a Bajcsy-Zsilinszky út 63. szám alatt.
– Kívülről szemlélve milyennek találta a pályázat lebonyolítását?
– Nehéz olyan monumentális emlékművet csinálni 1956-ról, amely mindenki számára elfogadható. Sok 1956-os emlékmű van, s kell is hogy legyen, és fontos, hogy belső indíttatásból szülessenek a művek, nálam ez nem hiányzik, hiszen édesapámat 1956-ban egy 13 ezres település választotta meg vezetőjének. Másnak persze más emlékei vannak, s úgy vélem, tiszteletben kell tartanunk mindenki véleményét. Az azonban bizonyos, hogy a mostani győztes pályázat idegen a számomra, a világon bárhol állhatna, s valószínűleg éppen ezért nem lesz meggyőző, ha itt fölállítják. Sok jó szobrászunk van, találhattunk volna olyan megoldást, amely szakmailag, érzelmileg, történetileg is hiteles – ha igazi pályázat, vetélkedés alakult volna ki, egyfajta párbeszéd a művek között.
Kő Pál-kiállítás nyílt Hevesen
Állandó kiállítást nyitottak nemrégiben Hevesen Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész alkotásaiból. Az önkormányzat támogatásával működő tárlat átfogó képet ad a Heves melletti Perespusztán született művész munkásságáról, s folyamatosan gazdagodik is az új művekkel. Igaz lenne, amit Antall István írt le a művész Egerben rendezett bemutatója kapcsán, Kő Pál „hazatalált”?
2005. 09. 23. 23:00
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!