Úgy látszik, reménytelen a párbeszéd. Nem kész tényeket közöltem önökkel hétfőn sem és ma sem. Ha kész tényként fogadják el, nekem az is jó, akkor nincs miről beszélnünk, mert én nem fogok győzködni mindennap mindenkit – reagált Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) elnöke a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségét képviselő Urbán Ágnes felvetésére. Urbán ugyanis azt kifogásolta az Országgyűlés kulturális bizottsága ellenőrző albizottságának tegnapi meghallgatásán, hogy bizonyos információkat a hét elején változatlanul csak tényként, nem pedig tárgyalási alapként kaptak meg az NKA-tól. Berán István, a Táncház Egyesület ügyvezető képviselője, az NKA népművészeti kollégiumának kurátora kijelentette: tanácstalanság és kétségbeesés van a művészvilágban; még mindig nagyon sok pályázó nem kapta meg a már lezajlott rendezvényre vonatkozó szerződését. Sárkány Győző több képzőművészeti szervezet képviseletében, az NKA kurátoraként kijelentette: nincsen az átalakítás ellen, de a jelenlegi gyorsaság nagyon furcsa számára. L. Simon László, a Magyar Írószövetség titkára úgy fogalmazott, hogy az utóbbi hónapokban mindenféle esztétikai vagy politikai preferenciától függetlenül erőteljes tiltakozási hullám alakult ki a kultúrpolitikában tapasztalható anomáliák miatt, ebben fontos szerepet kapott az NKA tervezett átalakításával kapcsolatos egyeztetés hiánya. – Mi kerül többe: a kurátorok vagy a hatalmasra duzzasztott bürokrácia? Esetleg a saját apparátus reklámozására költött pénz? – tette fel a kérdést.
Harsányi László elmondta: bár továbbra is a radikális változtatás híve, egyelőre valóban nem alakítják át a kollégiumi szerkezetet, bevezetnék viszont a hosszú távú szerződéseket, kiiktatnák a továbbosztási tilalmat. Az NKA minden szerződésben foglalt támogatást kifizet, a maradványképzési kötelezettség miatt azonban egyeztetést folytat. Az alapprogramnak 4,1 milliárd forintos maradványt kell képeznie 9,6 milliárdos bevételéhez képest, míg tavalyi maradványa 3,1 milliárd volt, nyolcmilliárdos bevétel mellett. Az NKA elnöke szükségesnek nevezte, hogy az alapprogram visszakapja eredeti, 1999-ben törvénymódosítással elvont státusát, és ismét alapként működhessen. Ha ez már megtörtént volna, véleménye szerint kevésbé érintette volna a szervezetet a maradványképzés. „Politikai akarat van az alappá való változtatásban, hiszen politikai akarat szüntette meg 1999-ben” – mondta.
Halász János (Fidesz), az ellenőrző albizottság elnöke kijelentette: örömmel támogatta volna az alappá változtatást tavaly vagy tavalyelőtt. A kulturális kormányzat szerinte megtehette volna, hogy – különösen a maradványképzés esetében – már korábban alapként kezeli az NKA-t. Az ellenőrző albizottság elnöke egyetértett Homa János frakciótársával abban: a kultúra finanszírozása soha nem volt olyan válságos helyzetben, mint ma.
Reménytelen a párbeszéd?
Ellenzéki képviselők szerint a magyar kultúrafinanszírozás soha nem tapasztalt erkölcsi válságba jutott, kormánypártiak viszont úgy látják: a baj korántsem akkora, amekkorának azt a sajtóban beállítják. Mindeközben a kulturális szervezetek képviselői politikai pártállástól függetlenül hangoztatják: helyzetük ellehetetlenült, aminek oka a kulturális kormányzat és a szakma közti párbeszéd hiányában keresendő.
2005. 09. 27. 23:00
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!