Minden este dzsesszzene Zemplénben

Zacsek Ágnes
2006. 08. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatodik napja zajlik a zempléni fesztivál, amely az eddigi előadások, események alapján egyértelműen sikeresnek ítélhető. Az idén már kéthetes kulturális programsorozat negyven helyszínen hetven programmal várja a látogatókat. Az utóbbi pár nap szépre sikeredett, csak a rossz időjárás miatt kellett néhol igénybe venni az esőhelyszíneket – számolt be lapunknak Turjányi Miklós fesztiváligazgató. Az évek alatt történtek változások a fesztivál életében, bővültek a világzenei programok, az idén először pedig minden este dzsesszkoncert várja a közönséget, amivel részben a fiatal látogatók számát kívánják a szervezők növelni. A másik újítás, hogy tizenhat naposra duzzadt a rendezvény, ami azért fontos, mert így már három hétvége fér bele az eseménysorozat vázába, ami ezáltal átláthatóbb lett, a programok pedig szellősebbé váltak. Az egyik legnagyobb esemény az a szombati ünnepi hangverseny lesz, amelyet a református kollégium fennállásának 475. évfordulója, a sárospataki könyvek hazaérkezése és a pataki diákok világtalálkozója alkalmából rendeznek. Turjányi Miklós kiemeli az egri Gárdonyi Géza Színház Dezsavű című produkcióját, amely az előző hetven év történelmét mutatja be. Az igazgató nagy előrelépésnek tartja, hogy az előadást augusztus 20-án Kassán, a szlovák állami színházban mutathatják be, ezt követően 23-án Sátoraljaújhelyen láthatja a közönség.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.