Jól fel kell kötnie a székelyharisnyát annak, aki a téli ünnepkörhöz kapcsolódó erdélyi táncokat, szokásokat, dramatikus játékokat kívánja színre vinni – méghozzá színpadi és néprajzi közhelyek, kézenfekvő regölések, maskarás megmozdulások, láncosbotrázások ízléses mértékű felhasználásával. Nos, az idén ötvenéves marosvásárhelyi Maros Művészegyüttesen kissé lötyögött a harisnya a csütörtöki budapesti bemutatón. Tagadhatatlan, hogy karácsonyi, évmegújító népszokásaink kellő színvonalú bemutatása minden koreográfiai, dramaturgiai hajcihő nélkül is ritka és lélekemelő pillanat lehet, még ha igazi föltámadást nem is jelent. Ám a magyar néptánc- és szokásvilág másra sem szorul, mint föltámadások katartikus sorozatára.
Száraz dobszóra állatbőrökbe takart, álarcos figurák révülnek, tántorognak a deszkákon, a háttérben a háromkirályok néha felrezzennek a jászolnál, és mint valami első generációs robotgép, szaggatott mozdulatokkal igyekeznek elidegeníteni az elidegeníthetetlent. Dísztelen színpad, szerény kelléktár, többnyire magától értetődő népviselet (a ruha kin jelmez, kin viselet): a Maros táncosai és muzsikusai regölésekkel, istvánolásokkal, szászcsávási cigánytáncokkal, székelyföldi forgatósokkal, tréfás-pajzán siratásokkal törekedtek fölkelteni a foghíjas nézőtér adventi hangulatát. A rokonszenvet mindenesetre maradéktalanul sikerült. Jóllehet, lassan megszokjuk, hogy a Magyar Kollégium minden évben megrendezett adventi táncestjei harmad- vagy fél házzal mennek, a honi táncélet egymás premierjeit megtöltő jeleseinek közönyétől övezve. Erdély és a Felvidék nagyszerű hivatásos táncegyüttesei nem tartoznak még a melléksodorhoz sem, annak ellenére, hogy az anyaországi koreográfusok ma is ezekre a vidékekre zarándokolnak, ha éppen kifogytak az alapanyagból és az ötletekből. Vagy éppenséggel a táncosokból. És az együttesek annak ellenére állják a sarat, s rátartiak küszködve őrzött önazonosságukra, hogy itthon még mindig úgy gondolja sok szervező: alamizsnát oszt, ha meghívja a határon túliakat, hiszen „azok” eljönnek Magyarországra akár egy tál ételért meg kvártélyért is. Eközben a hazai guruk nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a leszakadt területekre is kiterjesszék ízlésdiktatúrájukat.
A Magyar Kollégium ezért valóságos missziót végez hagyományos adventi táncestjeivel. A csütörtöki Maros-előadás nem túlságosan virtuóz, nem különösebben tapasztalt, de annál lelkiismeretesebb és lelkesebb táncosok bemutatója volt. A kezdetben kínosan esetlen, ám később erőteljesen magára találó színészi játék, sok-sok tömegtánc, koreográfiai klisé, idegesítő népszínműves kedélyesség és modoros táncszínházi elem mellett üdítő volt a Székelyföld humora, az odaadás és egyes darabokban a figyelemre méltó fegyelmezettség. A Maros táncosai többre, szebbre hivatottak, mint amit előadhattak csütörtökön – nem mellesleg hatalmas ovációval kísérve – a Hagyományok Házában. Már csak kötés volna a harisnyán, ha erre az együttes koreográfusai is fölfigyelnének.
(„Édes kicsi Jézusunk” – a Maros Művészegyüttes karácsonyi műsora. December 14., Hagyományok Háza.)
origo.hu
Magyar Péter ismét elszaladt a kérdések elől - videó
