Új esztendőben új utakon

Fiumétől Jászvásárig, Brünntől Herkulesfürdőig, a lengyel határtól Nándorfehérvárig naprakész autóatlasz jelent meg, immár második kiadásban Magyar Élettér Autóatlasz címmel, 1:300 000-es térképpel, több mint 26 000 település- (és rész-) nevet tartalmazó névmutatóval, továbbá földrajzi és tájnevekkel, ötven város – a többi között Kolozsvár, Kassa, Szabadka, Beregszász, Nagybánya – átnézeti térképével. A távolságmutató Csíksomlyótól Zsolnáig, Fraknó várától Zágonig és a Vereckei-hágótól Csáktornyáig mutatja meg, hány kilométer választja el egymástól a településeket.

Új év új szellemben? Vagy éppen azt mutatja a Magyar Élettér Alapítvány által megjelentetett kiadvány, hogy kezdenek újra visszatérni a dolgok a régi kerékvágásba, s lassan talán a magyarság számára is természetes lesz az, ami Dél-Tirol, a Saar-vidék lakói, a Dalmáciába hazalátogató olaszok vagy éppen a szomszédos országok kartográfusai számára olyan magától értetődő, mint a levegővétel? Nevezetesen az, hogy ismerik, használják azokat a földrajzi neveket, amelyeket a régiek anyanyelvükön adtak a Kárpát-medencében s az azzal határos régiókban az egyes városoknak, falvaknak, hegyeknek, völgyeknek, folyóknak. Ha például síelni utazik valaki Szlovákiába, nem felejti el, hogy Dóvalnak hívták egykor Donovalyt, s hogy a hágótól néhány kilométerre egy tündérien szép völgyben lévő kis fürdőhelyet nemcsak Koritnyca kupeléként, hanem Koritnyicafürdőként is lehet emlegetni. Fénykorát valószínűleg a XIX. század végén élhette, egyes épületcsoportjait a Habsburg-család tagjairól nevezték el, s valahol az erdőszélen egy magyar fürdőorvos alussza örök álmát a vandáloktól eddig megkímélt sírkő alatt.
A helynevek árulkodók, mondják a térkép lapjai, megőrzésükkel a történelem, a kultúra valódi értékei óvhatók meg. Mindaz, ami megőrzendő a magunk és a mások számára, hiszen azt is elárulják a nevek, hogy a történelem folyamán hogyan találkoztak az egyes nemzetek, nyelvek, melyik volt az a terület, amelyen a magyar elnevezéseket változtatták meg később más nemzetek, s melyek, ahol a szláv, a román, a német elnevezéseket magyarosították valamikor, a közép- vagy újkor folyamán. „1945 óta felnőtt két nemzedék, mely már a léleknyomorítóan hazug, az elnyomók által sokszor a történelmünket is meghamisító ismereteket szívta magába az iskolában… – így ajánlják a kiadványt mindazoknak, akik – újra vagy az eddiginél alaposabban kívánják felfedezni, megismerni a Kárpát-medencéhez kötődő magyar életterünket, s mindazoknak is, akik a jelenleg még elszakított területeken akarnak ezután is anyanyelvünkön élni, érvényesülni a mindennapokban.”
Vannak az atlasznak gyakorlati szempontból is hiánypótló megoldásai: az utak valódi minőségét jelzi ott is, ahol – mint például az erdélyi román térképeken – aszfaltútnak van feltüntetve a legfeljebb terepjáróval járható földút is. Másutt a szellemi kalandozások lehetősége ígéretes: a selmecbányai várostérkép böngészése közben ismerkedünk meg a magyar térképészet „atyjával”, Mikoviny Sámuellel, vagy ott olvashatunk a világhírű magyar jezsuita csillagászról, Hell Miksáról. Akik forgatják az atlaszt, Maroshévízen átutazva ezután majd megkérdik talán, ki is volt és miről nevezetes Urmánczy Nándor, vagy vajon a csallóközi Ógyalla milyen hírességeknek is szülőhelye, s lesznek, akik a második kiadásban már dupla oldalasra bővített, útikönyvszerű Kolozsvár-térképen felbuzdulva újra fel kívánják fedezni az egykori kincses városunkat.
Természetesen a névmutatóban megtalálható a többi atlaszból viszszaköszönő helynév is, s a térképlapokon a jelenlegi útszámozást írták ki. Bár sajnos nem 1:150 000 vagy 1:200 000 arányú a térkép, hogy akár a hasonló osztrák, horvát, szlovák, román atlaszokkal párhuzamosan forgassuk lapjait, így is teljes értékű, naprakész kiadványt kapunk az útra keléshez. Hozzá néhány Széchenyi-idézetet is, például azt, amit a Világ című munkájában ír: „A magyar bízzék magában; segítséget senkitül se ne várjon, se ne kívánjon, hanem egyesüljön, merjen, s maga magán segítsen!”