Közgyűlésre készül az 1838-ban alapított Kaposvári Polgári Casino, hogy a tagság meghallgassa és megvitassa a tisztikar 2006. évi munkájáról szóló beszámolóját, ám január végén már kezdetét vette a nagy múltú polgári közösség új évadjának első fele.
Rozsos István sebészprofeszszor A történelem kulcsa című előadásával kezdődött az első fél év programja, február elején fiatal amerikai misszionáriusok keresték fel a polgári kört, a minap pedig Rockenbauer Zoltán volt kulturális miniszter avatta be a kaszinó tagságát Márffy Ödön festőművész munkásságának titkaiba.
Lapunk munkatársai közül már többen vendégei voltak a klubnak; március elején Torkos Matildot várják a kaszinóba, hogy beszámoljon oknyomozó újságírói tapasztalatairól. Március végén Vizi E. Szilveszternek, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének előadását hallgatják meg a kaszinótagok, április 11-én pedig – évtizedes hagyományként – Lekötelező irodalom címmel költészet napi versmondó versenyt rendeznek.
Osskó Judit májusban a mai magyar építészetről fejti ki gondolatait Kaposváron, Zombori Ottó csillagász Szent Iván-napi előadására pedig a kaposszentjakabi bencés kolostor romkertjébe invitálják az érdeklődőket.
Új évad a polgári kaszinóban
2007. 02. 26. 0:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!