Felhívása nyomán a Magyar Színházi Társaság hat szakmai munkacsoportja nyújtotta be ez irányú javaslatait január végéig: külön koncepciótervet juttatott el az Alternatív és Független Színházak Szövetsége, a Szabadtéri Színházak Szövetsége, a Színházi Dolgozók Szakszervezete és egyénileg néhány direktor. Azóta folyamatosan dolgozik az összesítésen, a javaslatok összehangolásán a tárca művészeti és jogvédői főosztálya. A színházi terület szabályozását érintő törvénykoncepció előkészítésére Schneider Márta szakmai szakértői munkabizottságot kért fel, tagjai első ülésüket március 22-én tartották. Tanácskozásukon az alábbiakban állapodtak meg: a szabályozás célja, hogy a színházi szférában átlátható, kiszámítható viszonyokat teremtsenek. Mivel az élet feszegeti a meglévő struktúrát, szükség van bizonyos változtatásokra. Az államtitkár elmondta, hogy az állam 28 milliárd forintot fordít a színházi szférára, a tárca, illetve az önkormányzati támogatások formájában, míg a jegybevétel 7,3 milliárddal gyarapítja ezt az összeget. A nézőszám ötmillió, miután az elmúlt években egymillióval csökkent. Az összetétel a fiatalabb korosztály felé billent át, ugyanakkor a lakosság kvázi 30 százaléka sosem volt színházban.
A szakmai javaslatok nyomán azt a konklúziót vonta le a tárca, hogy szét kell választani az állami finanszírozásra, illetve a szakmai szférára tartozó kérdéseket. Olyan szabályzat lefektetésére van szükség, amely meghatározza a strukturális kereteket, kialakítja a közpénz-támogatásra való jogosultsághoz elengedhetetlen regisztrációs, azaz besorolási jogszabályok feltételeit, lévén a színházak feladatköre, nagysága eltérő. Tisztázni kell, mi az állam kötelessége a támogatások elosztásának mechanizmusában, hogy ki mennyi juttatást kapjon meghatározott feltételrendszer szerint. Bizonyos sürgősebb jogszabályokat a törvény elkészülte előtt is módosítani lehet. Több figyelmet kell szánni a színházak „oldalvizén” evező alternatívok számára is.
Schiffer János (MSZP) pozitív jelenségként emelte ki a repertoár és az intézményrendszer fennmaradását, ami a többi környező államban nem általánosan jellemző, viszont nem érzi elegendőnek az időt szeptemberig a törvény megalkotására. Halász János (Fidesz) feltette a kérdést, miért csak most kezdtek foglalkozni a törvény létrehozásával, amikor már tíz éve szorgalmazza a szakma? A Gyurcsány-kormány programjában nem is szerepel. Reméli, nem a színházakat egyre jobban sújtó elvonásokról terelnék el a figyelmet. Kétségeit fejezte ki az őszre meghirdetett törvény időben való elkészültéről. Az is kérdéses, mondta, hogy a produkcióra való szerződtetést vagy a társulati rendszert támogatja-e a tárca, továbbá javulnak-e a színháziak egzisztenciális körülményei a törvény nyomán? Lesz-e költségvetési, illetve adókedvezményes vonzata a törvénynek? Az államtitkár asszony szerint a fogalmak, a hatáskörök tisztázásával kell alapot szolgáltatni a koncepció számára, a finanszírozás rendszerét teljeskörűen át kell alakítani. Ha a szakmai és államigazgatási kérdéseket a munkacsoportok idejében kialakítják, még az idén elkészül a törvény.
Lesz színházi törvény?
A szeptemberre ígért színházi törvény előkészítő munkájának állásáról tartott beszámolót tegnap a parlament kulturális bizottsága előtt a szaktárca államtitkára, Schneider Márta. Mint ismert, Hiller István miniszter november végén megbeszélésre hívta az ország valamennyi színidirektorát és a szakmai szervezetek képviselőit, hogy tájékozódjon, miként vélekednek a színházi törvény megalkotásának előfeltételeiről.
2007. 04. 03. 23:00
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!