Nyolc somogyi település, Andocs, Balatonszemes, Marcali, Nagybajom, Somogysárd, Somogyvár és Ötvöskónyi önkormányzati vezetői gyűltek össze csütörtökön Segesd Árpád-házi Szent Margit Helytörténeti Múzeumában, hogy hitet tegyenek a Somogy megyei ásatások során fellelt reneszánsz kori értékek közös védelme és bemutatása mellett.
A Somogy Megyei Múzeumi Igazgatóság megszállott régésze, a Nyírbátor környéki és somogyi Báthori-feltárásokat végző Magyar Kálmán, illetve a vendéglátó település, Segesd önkormányzata kezdeményezésére létrejött Somogyi Reneszánsz Szövetség egyebek közt amellett kötelezte el magát a tegnapi tanácskozáson, hogy összefognak a Somogy megyei ásatások során fellelt reneszánsz értékek védelmére. A lelet legszebb darabja Báthori Katalin két és félszer másfél méteres, Ötvöskónyi mellett fellelt sírkőtöredéke.
Somogy mindig is nagy becsben tartotta és tartja ma is a Báthoriakat, akik a reneszánsz ízlés diktálóiként 1490-től 1605-ig Segesd és Ötvöskónyi környékét uralták. Báthori György főispán a magyar vármegyék urai közül elsőként kapott megyecímert és pecséthasználati jogot II. Ulászló királytól – hangzott el emlékeztetőül Az év múzeuma címmel 2006-ban kitüntetett segesdi kiállítóhely tanácskozásán.
Szövetség reneszánsz leletekért
2007. 04. 27. 23:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!