Isten vagy sátán, harmadik út nincs

O L V A S Ó Hunniában valami készül – üzeni a költő, Szirmai Péter, aki (nem túl szerencsésen) híres idézetet választott könyvének címéül. Az egyébként kiváló kötet baljós kezdése az újkori történelem egyik legszégyenteljesebb pillanatát idézi. 2004. december 5-én a magyarság népszavazáson dönthetett volna a trianoni határokon kívül rekedt honfitársaink kettős állampolgárságának kérdéséről.

Az eredmény ismeretes: formailag győzött az igen, ám a szavazatok összlétszáma nem érte el az érvényességi küszöböt. Ami annyit jelentett, hogy az anyaországi magyarság egyrészt a kérdés iránti közönyével, másrészt a nem szavazatok meglehetősen magas számával eltaszította magától határon túli nemzettestvéreit.
Ez a negatív sokk először számvetésre, majd sorsfordító életforma-változásra készteti a regény főhősét, az irodalomtörténeti nevet viselő Ilosvai Selymes Pétert. Ilosvai Selymes Péter az ős-Toldi írója, az ő alkotása ihlette Arany Jánost művének megírására. Családja a Felvidékről származik, ám a magyarságtudatot és a trianoni stigmát korábban egyedül az édesapja őrizte. Pétert az anyaországiak árulása, majd az édesapja halála rádöbbentette ara, hogy nem csak a saját népét ellenségnek tekintő baloldali–liberális kormány tehet a szégyenteljes erkölcsi fiaskóról. Ő maga is felelős, aki mindeddig meglehetősen közömbös magatartást tanúsított a hit és a nemzeti identitás kérdéseivel kapcsolatban. Közeli rokonainak látogatása is megerősítette abban a tudatban, hogy a főváros lakosságát megszállta a baloldali–liberális kormánytól terjesztett fehér materializmus ördöge. Az új baloldaliak és a neoliberálisok nem a vörös ideológiai hitetlenséggel, hanem a fehér vagy inkább a színtelen ürességgel bolondítják el az embereket. Egykori kommunista atyafiai már nem a hatalom, hanem a pénz, az érvényesülés sivár dicshimnuszait visszhangozzák, mint a főváros lakosságának nagyobb része.
Ilosvay Selymes Péter úgy dönt, hogy egy mátrai falucskába költözik, ahol még tiszta tekintetű, elkötelezetten keresztény emberek élnek. Először elbűvöli őt a természet közeli emberek zsigeri jósága, a kereszténységet és a nemzeti hovatartozást együtt tisztelő idősebb-fiatalabb emberek közösségének hegyeket megmozgató ereje. Ám hamar ráébred, hogy a sátán a maga ravasz, kíméletlen módján már az egész országot behálózta. Egy környezetromboló, a helyieket a saját közegéből kiszorítani készülő beruházás során mindenkinek nyíltan színt kell vallania a faluban és a közeli kisvárosban is. Isten vagy sátán. Harmadik út nincs.
És ekkor alakul át Szirmai Péter valósághű, korunk minden kínját, gondját, baját magába sűrítő regénye metafizikai színjátékká. Isten megelégeli a földi ember gonoszságát, jóra való restségét, és leküldi hozzánk a földre az apokalipszis angyalait. A regény sokkoló, mégis katartikus végkifejlete az igazak számára mégis elhozza a megoldásnak legalább a lehetőségét.
Szirmai Péter regényének erénye a filozofikus rétegzettség, a sokszólamúság. Egymás mellett él a műben a kétségbeesés és a humor, a félelem és a remény megannyi szólama. A plasztikus, látomásosan fennkölt és vitriolosan szatirikus elemeket egyesítő szerkezet, az áttetszően tiszta magyar nyelvi köntös új hang ígéretével kecsegteti a fiatal alkotó első kötetben megjelenő regényének olvasóját. Szirmai Péter művének reményteli üzenete megerősít bennünket: Hunniában valami készül.
(Szirmai Péter: Hunniában valami készül. Regény, Kráter Műhely Egyesület, Budapest, 2007, 198 oldal, 1500 Ft.)