A kivételes képességű magyar- lengyel festő tárlata augusztus 31-ig marad a kőbányai múzeumban. Gabriel Morvay 1934. július 16-án született Tarnówban lengyel anya és magyar apa gyermekeként. A katalóniai Sabadellben világcsavargóként, többszörösen is elszegényedve halt meg, nyughatatlan világvándor életének viszontagságaitól elkoptatott idegekkel, halálos betegségtől szenvedve.
Lenyűgöző Morvay Sebzett lélek című zaklatott, háborgó színkavalkádja, a fekete, barna, zöld, piros és fehér pöttyökkel tarkított kép, amelyből a figyelmes szemlélő számára kikristályosodik egy görgős betegszéken ülő, egykor daliás, mára összetört testű, hatalmas hajkoronával övezett markáns fő. Sokat elárul alkotójáról, kit részben saját zsenijének nyughatatlanná hajszoló ereje, részben a világ őrülete tett először örökös menekülővé, majd egykori Herkulesből invalidussá. Gabriel Morvay sorsa emlékeztet egy csavargó fátumba rokkant, korán meghalt, kivételesen tehetséges magyar költő, Görgey György életútjára, akinek sorsáról Fábián László írt érzékletes esszét az Életünk 2003-as, áprilisi számában. Ahogy Görgey clochard sorsát, Gabriel Morvay világvándorlását is az újabb kori történelem viharai motiválták. A fiatalember festői tehetségét Artur Nacht-Samborski, a világhírű lengyel piktor egyengette a varsói képzőművészeti akadémián. A nyughatatlan, korláttalan szabadságvágytól fűtött ifjú 1958-ban határozta el, hogy elhagyja az országot, mert nem bírja a kommunizmus egyéniségellenességét, nem tudja elviselni, hogy hazája szovjet elnyomás alatt áll. Ahogy Ady Endre, József Attila, Picasso, Justh Zsigmond és mások számára, Morvay lelkében is Párizs volt a szabadság, az önmegvalósítás, a művészet szimbóluma. Ott már 1960-ban az avantgárd piktúra ismert alakja lett, rész vett az úgynevezett Gallot- csoport aktív festészeti akcióiban. 1962-ben a kortárs avantgárd festőket bemutató kiállításon, a párizsi Creuze Galéria nemzetközi tárlatán futott be, rövid ideig divatos festőnek számított. Karrierjét villámgyorsan megtörte meggondolatlan házassága egy elmebeteg nővel, akitől szabályosan el kellett szöknie, és utcai, alkalmi portrékból tengődő festőként kallódott 1967-ig. Ekkor átköltözött Rómába, s több olasz várost is végigjárt, majd átmenetileg megnyugvást talált a festői Casalmaggioréban, s megfestette azokat a színgazdag, expresszív képeket, a Tiberis partja, a Navona, a Nagy pálma című alkotásokat, amelyeket most Kőbányán is láthatunk. 1970-ben Spanyolországba menekült immár szinte csak önmaga elől, ott is újra fölfedezték, s ügyes gyűjtőket, menedzsereket tett gazdaggá, miközben ő koldus-szegény maradt. A spanyolországi Sabadellben sem nyugodott meg, újra és újra végigjárta korábbi életútjának stációit. Egyszer egy hajléktalanszállást bemutató filmen ismerték föl a római Caritas menhelyén. Barátai, pártfogói visszavitték először Casalmaggioréba, majd az utolsó állomásra, Sabadellbe. Ott halt meg 1988. szeptember 16-án.
Egyetemes sebek a kertben – jut eszünkbe Pilinszky János sora. Morvay festményei, ábrázoljanak bár Luna parkot, a Pó casalmaggiorei szakaszát, templombelsőt vagy kikötői kavalkádot a mérhetetlen, emberi szenvedésről árulkodnak, olyanokról, amilyeneket csak ember okozhat.
(Gabriel Morvay tárlata. Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára, augusztus 31-ig.)
origo.hu
Napi balfék: Bud Spencer tanácsai a diszkójampinak
