Ugye, jól sejtem, hogy az ön figyelmét 1956 irányította hazánkra?
– Pontosan. Magyarország 1956-ban lett számomra fontos, költői pályafutásom első évében. A magyar forradalom kitörésekor, huszonkét éves egyetemista fővel én is vért adtam a magyar forradalmároknak, akár számos honfitársam. Amikor az oroszok leverték a szabadságharcot, vagy ahogy mindig neveztük, a felkelést, írtam két verset. Az egyik megjelent akkor egy poznani kulturális folyóiratban Katalin címmel. E költemény 1960-ban bekerült az első kötetembe, sajnos már annak jelzése nélkül, hogy a magyar forradalom ihlette, és a felkelés áldozatainak emlékére írtam. A Magyar Napló kiadó gondozásában tavaly kiadott Kettős hazában című könyvben szerepel lengyelül és magyarul mind a két vers, amit annak idején a forradalomról írtam.
– Miért települt át Magyarországra?
– Először 1960-ban látogattam ide, mint egy poznani gépgyár fiatal mérnöke. Ekkor ismerkedtem meg a későbbi feleségemmel, és 1965-től élünk Budapesten. Két és fél évtizedig az eredeti szakmámban dolgoztam, bár ez idő alatt is írtam, könyveket adtam ki, irodalmi, kulturális hidat építve Lengyelország és Magyarország között. Közvetlenül a rendszerváltozás után két évig lengyel diplomata és a Nagymező és az Andrássy út sarkán lévő Lengyel Kulturális és Tájékoztató Központ igazgatója voltam. Dolgoztam a magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület alelnökeként, majd háromszor – ez év márciusáig – az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnökeként. Közben több éven át a Duna TV részére készítettem – főleg Lengyelországról – tudósításokat, ismeretterjesztő és kultúrfilmeket, többek között hosszabb portrékat is Andrzej Wajdáról, Krzysztof Pendereckiről, Czeslaw Miloszról.
– Hogyan jött a Mily közel öszszeállításának gondolata?
– Magyarországon kezdtem el komolyan megismerkedni, majd elmélyülten foglalkozni a magyar költészettel, mialatt Radnóti és Ady versein csiszoltam magyarnyelv-tudásomat. Az első komoly, szintézisigényű összképet a XX. századi magyar líráról meglepetésemre nem Budapesten, hanem a délvidéki irodalomtörténész, Bori Imre jóvoltából kaptam. Akkor – a hatvanas-hetvenes években – sokkal szabadabban lehetett Jugoszláviában a magyar költészeti törekvésekről publikálni, írni és beszélni, mint az anyaországban. Annál nagyobb kedvet kaptam a műfordításhoz, minél jobban átéreztem a magyar líra rendkívüli szépségét és a magyar kultúra ősi, közép-ázsiai eredetiségét, amely az indoeurópaival csak később találkozott. A szerkesztői módszeresség, a műfordítói precizitás és a szabadon szárnyaló költészet együtt szülték az összeállítást, amely kicsit azzal is összefügg, hogy egyszerre vagyok tervezőmérnök és íróember. Egy ideje jómagam is kettős kötődésű magyarországi lengyel költő vagyok. A magyar kultúra iránti vonzódást tovább mélyítette 1956, amely nagy hatással volt rám, és ugyancsak megérintett a trianoni országcsonkítás tragikuma. A határon túl létező irodalmak leglényegesebb tulajdonsága a kettős kötődés, az anyaországhoz való természetes, úgymond atavisztikus kötődés, a nyelvi összetartozás és a több ezer éves közös hagyomány alapján, valamint a kényszerű kapcsolódás ahhoz az országhoz, ahol az illető magyar irodalom immár több mint nyolcvan éve létezik. Arra törekedtem, hogy emblematikus magyar alkotókkal ismertessem meg a lengyelséget. Erdélyből másokkal együtt Reményik Sándor, Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Farkas Árpád, Felvidékről többek között Tőzsér Árpád, Zs. Nagy Lajos, Délvidékről Tolnai Ottó, Sziveri János, Kárpátaljáról Kovács Vilmos, Balla D. Károly, Vári Fábián László, nyugatról Márai Sándor, Határ Győző, Tűz Tamás, Horváth Elemér szerepel a könyvben. A kötet anyagát kiegészíti lengyelül és magyarul a saját bevezető tanulmányom – utóbbi Szenyán Erzsébet fordításában – valamint a költők rövid életút-ismertetése és bibliográfiája.
origo.hu
Egyértelműen vezet a Fidesz a többi párt előtt
