Mióta kutatja az olasz reneszánszt?
– 1984-ben köteleztem el magam az olasz irodalom kutatására és fordítására, A zsarnokölő Alfieri című kismonográfiámmal. Az olasz irodalom klasszikusai közül Alfieri áll legközelebb hozzám, halálának bicentenáriumára 2003-ban emlékeztünk. Eddigi huszonnégy önálló könyvemből tizenhét az olasz irodalomról, négy Alfieriről szól, akit a XIX. században úgy emlegettek, hogy ő az új Dante. S bár magatartása számos nagy magyar költőével rokonítható, méltatlanul kevéssé ismerik nálunk.
– Mit üzen nekünk, magyaroknak a nemzeti felszabadító mozgalom, a risorgimento atyjaként is híres olasz költő?
– Alfieri valóban váteszköltő, öntudatra ébresztő, a risorgimento, az olasz nemzeti szabadságmozgalom sokak szerint az ő költészetével kezdődött, magát a szót is ő írta le először. Rokon léleknek tekintem őt, akinél a hihetetlenül erős szabadságszenvedély párosul erkölcsközpontúsággal és hazaszeretettel. A szabadság, az erkölcsiség, a szenvedélyesség és a fegyelem egyedülálló módon találkozik Alfieri életművében. Ma a szabadságot sokan félreértelmezik úgy, hogy csak akkor vagyunk szabadok, ha magunk pillanatnyi szeszélyeknek engedelmeskedünk. A morális értékeket pedig hazai irodalmáraink egy, magát mértékadónak kikiáltó része egyenesen lebecsüli. Alfieri nem afféle szép, muzeális relikvia, hanem nagyon is eleven klasszikus, annak ellenére, hogy – éppen az általa fölállított magas erkölcsi és esztétikai mérce miatt nem igazán népszerű. Hasonló a helyzet Magyarországon Berzsenyi Dániellel, legragyogóbb klasszicista költőnkkel, akit ma már alig olvasnak. Alfieri szabadságszeretetét Petőfivel, klasszicizmusát Berzsenyivel, zsarnokellenes drámaköltészetét Katona Józseffel rokonítjuk, ehhez képest eleddig alig volt jelen a magyar köztudatban. A Vittorio Alfieri életműve felvilágosodás és Risorgimento, klasszicizmus és romantika között című nagymonográfiámban az egész életművet megmutattam műfajonkénti bontásban. A legfrissebb könyvemben: a Halhatatlan Vittorio – Alfieri utóélete: kultusz és kritika igyekszem föltárni, mi történt vele a halála után.
– Önt nemcsak Alfieri, hanem újabban újkori magyar írók utóélete is izgatja. Miért?
– Engem mindig foglalkoztatott, ki az, akinek kultusza támad, ki az, akit okkal-joggal, ki az, akit igazságtalanul felejtenek el. Nemrég Karczag Györgyről írtam egy kismonográfiát. Ő a hetvenes évek egyik kiemelkedő magyar írója volt, akit tökéletesen elfelejtettek, a lexikonokból is kihagyták még a nevét is. Alapkérdés: mit kezdünk a múltunkkal, az örökségünkkel, identitásunk fundamentumával. Én nagyon félek attól, hogy korunk átlagembere csak a pillanatnak él. Pedig az embert mindig az jellemezte, hogy egyszerre élt a múlt, a jelen és a jövendő dimenziójában. Rengeteget beszélünk Európáról, ami nem több és nem kevesebb, mint egy kulturális identitás. Itália ebből a szempontból óriási jelentőségű, mint a klasszikus antikvitás és a keresztény középkor mágneses központja és szintézise. Ha feledés borul az olasz humanista-reneszánsz hagyományra, az európaiság nem lesz más, mint adónemek, pénznemek, politikai patkók és választások Augiász istállója.
– Milyen érzés klasszikusok után rossz vagy középszerű magyar írókkal, felejteni való áltudósokkal foglakozni?
– A magyarázat szintén Alfierinél található. Ahogy az ő életművének központi eleme volt a szabadság és a zsarnokság harca, nekünk is tisztáznunk kell, mi volt érték és mi volt értéktelenség abban a félmúltban, ahol a cenzúra korlátozta az eszmék szabadságát is. Az Antiretró cím utal arra, hogy nagyon vegyes érzelmekkel és erős kritikával nézem a hatvanas-hetvenes évek iránti hamis nosztalgiát. Amikor azt kell látnom, hogy egykori gyilkosokból, volt ávósokból és pufajkásokból hőst akarnak faragni egyesek, vagy az életük végén puha diktátorrá szelídült zsarnokok körül kultuszok alakulnak ki, úgy érzem, protestálnom kell. A felelősen gondolkodó író nem hallgathat akkor, amikor olykor írástudók is hamis nosztalgiát próbálnak ébreszteni a kommunista diktatúra iránt, amely a kemény korszakaiban példátlan vérengzést hajtott végre, de még megszelídült végnapjaiban is a végletekig korlátozta a személyiség és a gondolat szabadságát. Idén szeptemberben az a nemzedék lép be az egyetemre, amelynek tagjai már egy napot sem éltek a kommunista rendszerben. E fiataloknak tudniuk kell, milyen volt valójában az a korszak, amelyben Berkesik, Szilvásik, Moldovák kultusza képviselte a magyar irodalmat, és jelentéktelen áltudósok voltak a szellemi szférában élet és halál urai.
origo.hu
A betegek szeme láttára kellett újraéleszteni egy nőt a kecskeméti rendelőintézetben
