Pap Ildikó regényének egyik fő erénye az őszinteség, amely persze semmit nem érne a másik erény, a szuggesztív megjelenítőerő nélkül. Egy kárpátaljai magyar asszony emlékezik vissza benne életének sorsfordító pillanataira. A szovjet korszakbeli rémületéjszakáknál, a magyarok és általában a parasztok szünettelen üldözésénél csak az állandósult nyomor tűnik elviselhetetlenebbnek. Mi is csak cifra nyomorogtunk, az erdélyi, a felvidéki magyarok is nehezen éltek. Ám a kárpátaljaiaknak valóban komoly, mindennapi küzdelmet jelentett a betevő falat megszerzése is. Vera, a regény jobb sorsra érdemes hősnője pedig megjárja kislánykorában a legsötétebb pokolbugyrokat is, az erkölcsi mélypontra süllyedt, lezüllött kommunista funkcionárius apa zaklatásait. Az anyaország északi határának túloldalán a zárt közösségek értékmegőrző szerepe sem működött. Verát már akkor a többiek fölé emeli a krisztusi megbocsátás.
A felemás rendszerváltozás Vera és sorstársai számára leplezetlenül hozta el azt az erkölcsi fiaskó létet, amelyet a fogyasztói materializmus zúdított a keleti régióra. Kárpátalján a széthullott birodalomhoz közvetlenül tartozó vidékeken a szervezett megélhetési bűnözés leplezetlenül a boldogulás egyetlen módjává, mi több, a hétköznapi lét szerves részévé vált. Hősnőnk végigjárja ezt a poklot is, de közben soha le nem teszi a keresztjét. Tisztában van azzal, hogy a Krisztus képére teremtett emberhez méltatlanul él, s így megóvja magát a legalattomosabb bűntől, a képmutató önámítástól. S végül marad ereje a megtisztulásra. De vajon képesek-e ugyanerre a katarzisra sors- és honfitársai is?
(Pap Ildikó: Holtunkiglan. Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár.)
origo.hu
Orbán Viktor: Magyarország a középmezőny élére kerülhet a bérszínvonalban
