Az abszolút jelen argentin regénye

O L V A S Ó

Az idő a múltban szétmálló jelen folyamatos agóniája. E mondat lehetne Tomás Eloy Martínez A tangóénekes című regényének egyik eszmei vezérfonala, ami önmagában is paradox. Ugyanis e gondolatot az egyes szám első személyben megírt vallomásos regény írója, illetve főhőse Jorge Luis Borgestől, a spanyol–amerikai irodalom nagymesterétől idézi. Martínez a sokak által hanyatlónak vélt újlatin irodalom újabb reménysége, akinek négy kiemelkedő mentora Isabel Allende, Gabriel García Márquez, Carlos Fuentes, Mario Vargas Llosa, s ez önmagában is sokat ígér.
A valóban kiemelkedően tehetséges Martínez, akinek A tangóénekes című regényét Dornbach Mária fordította magyarra, kikerült a nagymesterek árnyékából. Nem követi Miguel Angel Asturias vagy García Márquez mágikus realizmusát, és nem merül el az abszurd létezés titkaiba, mint Borges. Azért tekinthető a regényben idézett Borges-mondat mégis kulcsfontosságúnak, mert a könyv azt a folyamatot is érzékelteti, hogyan fordul át a jelen szinte észrevétlenül a múltba. Hiszen az a pillanat, amikor agyunk és szemünk észlel és regisztrál bármit is, már a múlt. Amire pedig a pillanatok során törekszünk, az a jövő. Ugyanakkor mégis egy végtelennek tűnő, elnyújtott jelen pillanatban élünk e világban, amelynek csak földi létünk lezárása, a halál, s az új, földön túli élet vet véget. E gondolatok távoli rokonságot teremtenek Martínez és az eltűnt idők nyomában barangoló Marcel Proust, az időt a sebességgel legyőzni megkísérlő beatnagymester, Jack Kerouac, a szintén nagy időutazó Jorge Semprún vagy a filozófus Bergson között.
Tomás Eloy Martínez a jelen múltba foszlásának folyamatát izgalmasan rafinált cselekményű történetbe ágyazza. Egy képzelt amerikai egyetem hallgatójával azonosul, aki egyszerre akarja megérteni a világ egyik legkülönösebb városa, Buenos Aires és Borges mágiájának titkát, valamint egy titokzatos tangóénekest, aki Buenos Airesben szerepel periferiális klubokban. A legendás énekesről, Julio Martelről, Borges írta le egy esszéjében, hogy különb a világ minden tangóénekesénél, akik természetesen mind Argentínában énekelnek. Martel az abszolút művészet törékeny szimbólumaként próbál egyre tökéletesebben és tökéletesebben énekelni, ezért nem engedi azt sem, hogy dalait rögzítsék. Egyetlen kezdetleges viaszlemez őrzi csupán művészetét – valahol –, egyetlen dal erejéig. Az ifjú egyetemista elsősorban az énekesre kíváncsi, s azért kér alkotói ösztöndíjat egy Buenos Aires-i tanulmányútra, hogy tanulmányt írhasson a legendás dalnokról, Argentína egyik szimbólumáról, de rendre elveszíti a nyomát abban a lenyűgöző dél-amerikai megapoliszban. Rátalál helyette a nem mindennapi város géniuszára, amely kicsit olyan, mint Róma: legalább húsz-harminc másik várost magában foglal, és szervesen egymásra rétegződnek benne a múlt legnagyszerűbb mementói. Buenos Airesben mindez zűrzavarosabb, szürreálisabb változatban tapasztalható, mégis, az a város is maga a csoda. A fiatalember közben közel kerül mesterének misztériumához. Olykor mintha éppen Buenos Aires aurájának köszönhetően rátalálna az Alef című Borges-elbeszélésben emlegetett abszolút pontra, amely magában foglal minden más pontot, és egyszerre mutatja meg a világegyetem történetét. Csak éppen a tangóénekessel nem sikerül személyesen beszélnie, mert az meghal az első kínnal-keservvel megszervezett randevú előtt pár perccel. Magyarán: a regény címszereplője, a tangóénekes a regény valódi jelen idejében közvetlenül egy pillanatra sem szerepel, csupán múltidéző részletekben és a jövőben elképzelt nagy találkozás reménybeli szereplőjeként. Mielőtt belekerülhetne a mű jelen idejébe, váratlanul „kihal a regényből”.
Az idő és a világegyetem megfoghatatlanságának metaforáját az író még inkább megcsavarja a befejezéssel. Közli az olvasóval, hogy a tangóénekesről tervezett tanulmány helyett elkezdi írni az általunk éppen végigolvasott regény első oldalait. Múlt és jövő végérvényesen összefonódik egyetlen pontban, amely – akár Borges Alefje – minden más pontot magában foglal az abszolút jelenben.
(Tomás Eloy Martínez: A tangóénekes. Ulpius-Ház, 2999 Ft.)