Egy csontváz harca a gonosz arctalanokkal

Lehet-e, szabad-e Tolkien és Rowling, valamint számos tehetséges és kevésbé tehetséges követőik nyomában újabb fantázia- mítoszregényeket teremteni? Mindenesetre a rejtélyes Derek Landy, a Skrupulus Fondor – Egy jó koponya kalandjai című regény írója, valamint a magyar fordító, Juhász Viktor megpróbálják együtt. Mind az eredeti mű, mind az Ulpius-Ház gondozásában megjelent fordítás idén látott napvilágot, ami a hazai kiadó bravúros gyorsaságát dicséri. A regény abból a szempontból rokonítható A Gyűrűk Urával, Tolkien nagyszabású regényfolyamával, hogy írója és fordítója teremtenek egy negatív erőteret, az úgynevezett Arctalanok világát, amelyben a transzcendencia gonosz képviselői próbálják hatalmukba keríteni a szegény emberiséget. Velük szemben áll egy Skrupulus Fondor nevű detektív, aki valójában nem más, mint egy jóságos csontváz, akit a gonoszok, élükön a beszédes nevű Viprával, képtelenek voltak véglegesen a másvilágra küldeni, bár október 23-án (?) megölték. A végtelenül furfangos, elpusztíthatatlan detektív új szövetségeseket keres a reinkarnációra vágyó gonoszok elleni küzdelemben. Ugyanis a jóság nimbuszát őrző Jogar, valamint a Nevek Könyve őrizői, a „jóságos” bölcsek enyhén szólva megöregedtek, erejük és bölcsességük egyre hatástalanabbnak tűnik a friss vérköráramot és új erőt nyert gonoszok ellen.
A friss erő egy Írországban élő kedves tinédzserlány, egy bizonyos Stephanie, annak a híres írónak az unokahúga, akit Vipra és velejéig gonosz lelkületű társai, a negatív erők azért pusztítottak el, mert túl közel járt az igazsághoz. Az ügyetlenkedő unokahúg Skrupulus Fondor segédletével hamisíthatatlan női Harry Potterré válik. Ő és a fondorlatos csontváz védik meg a világot a föltámadni vágyó gonosz istenek diktatúrájától. Magyarán: a regény allúziói, szándékos rímeltetései, megfeleltetései a Harry Potter-regényfolyam végtelen, gyakrabban lebilincselő, néha kifejezetten unalmas, de kétségtelenül hatásos történetét idézik emlékezetünkbe.
Skrupulus Fondor históriájához is kétarcúan viszonyulunk. Örömmel ismerjük fel az utalásokat, s arra gyanakszunk, a mű Tolkien- és Rowling-paródia, persziflázs, kamuflázs stb. akar lenni. Ám – köszönhetően többen között Karinthy Frigyes mesternek – megszoktuk, hogy a paródiának illik színvonalban legalábbis közelíteni a kifigurázott műhöz. Illik szellemesebbnek, ötletesebbnek lenni. Ha viszont komolyan vesszük Skrupulus Fondor, a jó koponya és a női Harry Potter kalandjait, nem érezzük meggyőzőnek a gonosz istenek, valamint a jóságos hitetlenek (ateisták?) erőltetetten leegyszerűsítő szembeállítását. S a könyv végigolvasása után újra föltesszük az alapkérdést: érdemes-e ennyi variációban klónozni Tolkien és Rowling történeteit?
(Derek Landy: Skrupulus Fondor – Egy jó koponya kalandjai. Ulpius-Ház, 2007.)