Jánosy István költő eleven emléke

Jánosy István jelenség. Sem őse, sem utódja nincs a szellemi életben. Gyökerei ugyan vannak, bizonyára maradandó hatása is, mégis egyedülálló, páratlan jelenség – így írt az Evangélikus Életben megjelent nekrológjában tavaly Hafenscher Károly. A kiváló lutheránus költő, drámaíró, teológus Besztercebányán született 1919. május 18-án, és egy esztendeje, augusztus 19-én hunyt el Gyenesdiáson. S bár méltatlanul kevesen ismerték, egyike volt korunk meghatározó költő-polihisztorainak. Verseskönyvei, a Prometheus, a Kővendég, a Nagy kaszás eseménynek számítottak a költészet szerelmesei számára, de novellái, esszéi, drámái, teológiai művei is maradandó értékei a magyar keresztény kultúrának. Műfordítói repertoárjának sokszínűségét jelzi, hogy Milton Elveszett paradicsomjától angol és amerikai popzenei számok szövegeinek magyar változatai egyaránt szerepelnek életművében.
Egyik legjobb barátja, Báger Gusztáv költő szerint nem volt hozzá hasonló szerény, keresztény alázattal megáldott alázatos lírikus. Angyali természet, súlyos, jelentős írói életmű, nála természetesen fért meg egy emberen belül. Jánosy István hosszú és tartalmas utat megjárt, mint újholdas költő. Verseiben a tudattalan szintjén értelmezte a lélek dolgait. Ahogy monográfusa, Kabdebó Lóránt írta róla: „Hozzá nem Freud a kulcs, sokkal inkább Jung, akit utóbb ő maga is értelmező-tanácsadóként fogadott el tanulmányai világában.” Ami Jánosy Istvánban maradandó, az különleges módon is keletkezett. André Chenier-től Baudelaire-ig, Elliot és Pound versvilág-univerzumain át minden megérintette, ami intelligens és érzékeny. Poeta Doctus volt, a teológia, a retorika, a filológia és a verstan kiváló ismerője és tudója. Műfordítói életműve az angolszásztól az óind irodalomig terjed. Rába György írta róla: „Emberszeretete kiapadhatatlan, Gandhinak méltó követője.”