Elsőként a különlegesen szép fekvésű, északi parti település múltjával és jelenével ismerkedtek meg a tegnap megnyitott rendezvény résztvevői.
Ma Kiszely István antropológusprofesszor tart előadást a magyarság eredetéről és múltjáról, holnap a Böjte Csaba atya által celebrált szentmise és a Szent Korona-fogadalomtétel után a Trianont megélt Takáts Gyula Kossuth-díjas költő és Eva Maria Barki nemzetközi jogász beszél a magyarság történelmi tragédiájáról.
Pénteken a község Szent Mihály dombján elsőként Györök díszpolgára, Raksányi Gellért, majd Jókai Anna, a „munkástanácsos” Rácz Sándor, Wittner Mária és Vanek Béla idézi fel 1956-os emlékeit.
Szombaton egyebek között Kárpát-medencei gyermekmentő akciókról folyik majd beszélgetés, a nap zárásaként pedig táncesten erősítik barátságukat az itthon maradottak és a hazalátogatók. Vasárnap a Kereszturi Erika operaénekes közreműködésével tartott ünnepi mise után köszönnek el egymástól és a magyar–magyar találkozót hagyománnyá nemesítő tóparti településtől Györök vendégei.
Magyarságról Györökön
A helyi honismereti kör és Balatongyörök faluközössége látja vendégül egy héten át azokat a tudósokat, művészeket, politikusokat és egyházi személyiségeket, akik az 1956 körüli években hagyták el az országot, vagy akik „kalandvágyból itthon maradtak”. Azokat, akik megélték a nehéz éveket, s akik most arról is beszélnek, ami a történelemkönyvekből kimaradt, hogy a fiatalság is leckét kapjon magyarságból.
2007. 08. 21. 23:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!