Véget ért az írótábor

Tokajban minden évben lelkileg feltöltődünk, s elhatározzuk, hogy újra és újra visszatérünk. Ez volt a keddtől csütörtökig tartó 35. Tokaji Írótábor résztvevőinek egyöntetű véleménye. Ám a táborban megvitatott súlyos társadalmi gondok, problémák megoldatlansága következtében mégis lehangoltan távozott szinte mindenki a lenyűgözően szép, vendégszerető városból.

Egykor, 1975-ben azért hozták létre írók, Fekete Gyula, Cseres Tibor, Székelyhidi Ágoston és mások a tokaji írótábor néven elismertté vált háromnapos tanácskozást, hogy találkozási pontja legyen az idegen elnyomástól szenvedő magyar nemzet sorskérdéseivel vívódó alkotóknak. A konferencia hamarosan a magyarországi szellemi ellenállás egyik fontos tényezője lett. És azzá vált újra, mert 2003 óta ismét az írókra, a felelősen gondolkodó ellenzéki politikusokra vár a nemzet önvédelmi eszközeinek megerősítése. Halász János fideszes politikus kemény hozzászólásában azt az elkeseredett metaforát használta, hogy itt és most lassan alkotmánybírósági határozatra lesz szükség a nemzeti kultúra támogatásához is. Szili Katalin kormánypárti politikus készséggel elismerte, hogy a magyar kultúrát támogatni kellene. A magyar írók ettől kicsit sem hatódtak meg. Arra majd ráérünk, ha teljesül a szép ígéret, de ez a kormány nem szokta betartani a szavát – mondották többen is. Egyelőre ott tartunk, hogy a magyar művészetek, a kultúra minden tartománya végveszélyben van.
A 35. Tokaji Írótábor központi témája a tájhaza, a kulturális régiók megőrzése, újjáteremtése, az Európai Unió és a globalizáció szerepének feltárása volt. Az egyik heves vitán Mezey Katalin érzékletes szavakkal idézte fel, hogy amikor 2004-ben Tokaj a világörökség részévé vált, úgy érezte, itt az ideje, hogy a történelmi és irodalmi emlékhelyekben gazdag tájat végre megismertessék a világgal. Még ugyanabban az évben megírta, elhivatott emberek segítségével meg is szerkesztette és kiadta a Tokaj Világörökség – Irodalmi út című reprezentatív füzetet. A könyvecske ismerteti a Tokaj-Hegyalja régió különleges arculatát, és egy tizenhét stációt tartalmazó útvonalat is tartalmaz minőségi turisták számára, ami minden európai nemzetnek becsben tartott kincse lehetne.
Ám a jelenlegi kormánytól eddig nem sikerült támogatást szerezni a megvalósítására. Jókai Anna spirituális értelemben is lenyűgözőnek érzi a táj, a helység szellemét, ezzel kirívó ellentétben van, hogy a Hegyalja Magyarország egyik legszegényebb vidéke. A világ eme kicsinyke szeglete gazdagíthatná az univerzumot, ám hazánk és a földjén élő szegények, kitaszítottak napjainkra kilátástalan helyzetbe kerültek. Ettől az Európai Uniótól aligha várhatunk gyógyírt, ez a globalizáció, amely itt és most ráült az emberiségre, uniformizálja és embertelenné tette életünket. Mégis, csak azért is reméljük Vörösmarty szavával, talán nem is oly soká, de „lesz még egyszer ünnep a világon”.