Sánta Ferenc író nyolcvanadik születésnapjára

Nyolcvan éve, 1927. szeptember 4-én született Sánta Ferenc, korunk egyik legjelentősebb magyar írója Brassóban. Születésnapján elmondhatjuk róla azt, amit kevesekről: kiemelkedő műveken kívül nem adott ki semmit a kezéből. 1970-ben, az Isten a szekéren című válogatott novelláskötetével lezárult aktív szépírói pályája. Azóta, nem túl gyakran, csak rövid emlékezések, publicisztikák, riportok kerekedtek ki a tolla alól. Nyilatkozni nem szokott, de mindig megjelenik nemzeti megmozdulásokon, ha veszélyben érzi a magyarság létét.
A Téli virágzás című 1956-os novelláskötetében örökíti meg sokszínűen, intenzív tragikumot és elementáris életerőt vegyítve a természet közeli falusi, havasi emberek életét. E kötetben olvasható a Sokan voltunk című balladai sodrú, sűrű székely nyelvezetű elbeszélés, amellyel berobbant az irodalmi köztudatba.
Kegyetlen, ősi, zárt hegyi falvakban létező hagyományt örökít meg: a sokgyermekes nincstelen családban elfogy az ennivaló, így a nagyapa önként vonul el a hegyi mérges levegőjű barlangba… Sánta ítélkezés nélkül ad teljes képet arról a világról, amely olykor csodaszép, máskor viszont embertelen, fanatikusnak tűnő sorsválasztásra készteti a legszegényebbeket.
Miután úgy érezte, hogy mindent elmondott gyermekkorának hagyományos közösségéről, gyökeres stílusváltozással fordult saját jelenének egyéni és nemzeti sorskérdései felé a szociografikus ihletésű drámai realista regény (Húsz óra), illetve a történelmi parabolaregény (Az ötödik pecsét, Az áruló) félelmetes, puritán nyelvű erőszak-példázatnovellák (Isten a szekéren) műfaji keretei között. Az ötvenes évek, az 1956-os forradalom s a kora hatvanas esztendők téeszesítésének álcázott falurombolását örökíti meg a Húsz órában két ártatlan áldozat és számos taszító, ellenszenvesen fanatikus figura, például elnök Jóska, vagy a barátját legyilkoló pufajkás optikájával. Az áruló című történelmi példázatregény, s annak drámaváltozata a véres huszita parasztlázadás korába vezérel bennünket. A huszita forradalmár alakjában nem nehéz fölismerni a fasiszta kommunizmus felszabadítónak álcázott elnyomójának őstípusát. Az ötödik pecsét a nyilasterror végnapjait örökíti meg, ám legalább annyira szól a szocializmusról és napjainkról is, amelyben még az átlagember is csak a teljes önfeladással és önmegalázással élheti életét.
Ennyi az életmű, és nem is kell több.
A nyolcvanéves remekíró inkább vállalta a hosszú hallgatást, semhogy fölhígítsa tökéletes és kerek életművét. Szeretne szebb képet adni újabb kori világunkról, de ezt nem engedi neki az igazmondás morális kényszere.