Könyvmaraton a színházban

Harmadik alkalommal rendezik meg a nagyváradi könyvmaratont a Szigligeti Színházban november 4-én és 5-én.

PR
2011. 10. 31. 17:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Frissen megjelent magyarországi és romániai magyar, elsősorban nagyváradi kötetek és szerzőik mellett a nagyváradi közönség megismerkedhet a magyarországi Spanyolnátha művészeti folyóirattal és a lap munkatársaival, például Vass Tibor főszerkesztővel.

A Várad kulturális folyóirat legújabb különszámát pedig Szűcs László főszerkesztő mutatja be a kétnapos rendezvényen, amelyet a kulturális folyóirat mellett az Europrint Kft és a Riport Kiadó szervez – olvasható az Aradon megjelenő Irodalmi Jelen című folyóirat honlapján.

A meghívott szerzők között szerepel Markó Béla is. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke két verseskötetéről, a Visszabontásról és a Miénk itt a térről beszélget majd pénteken.

A III. Nagyváradi Könyvmaraton főtámogatója a Szigligeti Színház, amely egyben a rendezvény helyszíne is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.