A Pál Adrienn tavaly Cannes-ban az Un Certain Regard szekcióban debütált, ahol elnyerte a filmkritikusok FIPRESCI-díját. Ezt követően – a magyar filmfinanszírozási rendszer összeomlása miatt – csak idén március 17-én kerülhetett Magyarországon a mozikba, de alacsony kópiaszáma ellenére folyamatos érdeklődés mutatkozott iránta. A most elért tízezredik nézővel a Pál Adrienn nemcsak a többi magyar művészfilmet, hanem az összes idén bemutatott egész estés magyar játékfilmet megelőzte.
A Pál Adrienn itthon elnyerte a 42. Magyar Filmszemle fődíját és közönségdíját, de kitüntették a legjobb producer és hang kategóriában is. Ráadásul külföldi körútja Cannes-nal egyáltalán nem ért véget: folyamatosan szerepel nemzetközi fesztiválokon, a 20. fesztiváldíját pár héttel ezelőtt nyerte el – tudatta Naszály György sajtófőnök pénteken.

Nincs több titok – itt van a jövő évi költségvetés