A pesti New York a világelső kávéház?

Bizony az, világelső, legalábbis az Ucityguides útikalauza szerint. Utánajártunk, kik felett győzedelmeskedtünk. Közben kiderült: a felvilágosodásban lehetett szerepe a helyesen adagolt koffeinnek is.

Azért szép, – szemben a többi hasonló esettel – itt nem csak felkerültünk egy listára, hanem elsők is lettünk. Az elmúlt évben voltunk már helyezettek a legjobb épületfelirat-dizájnok sorában a Terror házával, Budapest, mint turisztikai célpont rengetegszer felbukkan a különböző utazási magazinok rangsorain, sőt, egy most zajló szavazáson a világ legjobb bárjainak sorában első helyen szerepel az A38 hajó a száz versenyző között, a Szimpla Kert pedig a második helyen piheg az eddigi voksok alapján. Kattintsunk mi is, mielőtt a többi országok szavazói is felébrednek!

Közben pedig álljon itt egy kis összeállítás arról, hogy a kávéházas versenyben kiket utasított maga mögé a körúti palota, amelyet a legjobban talán a Nyugatos irodalmi vonatkozásairól ismerünk. Pedig 1894-es megnyitásakor még a New Yorkot is a legelegánsabb társaság találkozóhelyének szánták, de aztán odaszoktak a költők az eklektikus stílusban épült palota földszintjére. (A palotát egyébként egy amerikai biztostótársaság, a New York Life Insurance Company építtette, akik Hauszmann Alajost bízták meg a tervezéssel.)

Abban, hogy végül mégis megszállta az irodalom, szerepe volt a ház üzemeltetését 1900-ban átvevő Harsányi-fivérek üzletpolitikájának is, akik felismerték, hogy az írókra, költőkre, zsurnalisztákra és egyéb lumpokra pazarolt kedvezményekkel szellemi tőkét, és ezzel újabb vendégeket nyerhetnek. Így harapózhatott el az íróknak járó ingyen kávéházi papír és tinta akció, a pénztárcájukhoz szabott „írótál” szokása. A tulajdonosok könyveket hordtak a kávéházba, hazai és külföldi lapokat járattak. Később ideszoktak a képzőművészek, a színházi emberek és az új műfaj képviselői, a filmesek is, itteni asztaltársaságokhoz tartozott Korda Sándor és Kertész Mihály, és előbbi itt szerkesztette az első magyar moziújságot.

A virágkor 1913-ig tartott, amikor a Harsányiak átadták az üzemeltetést Tarján Vilmosnak. Egy-két attrakciót még ő is fel tudott mutatni. Az afroamerikai Eddy South jazz zenekaráért egymást taposta itt a közönség, de az Orfeum fókaidomárát a fókával közösen a kávéházban reggeliztetni már inkább tűnik kétségbeesett fogásnak, mint jó poénnak.

A II. világháborúban megsérült az épület, és 1947-ben végleg bezárta kapuit. Ezek után Közép-Kelet-Európában megszokottnak számító kálvária következett: a palota sportszerüzletként és IBUSZ utazási irodaként funkcionált, de a többi kávéházhoz képest viszonylag korán, 1954-ben Hungária étterem néven többé-kevésbé rehabilitálták; legalább nem menza működött benne, vagy fűszerüzlet. A jelenlegi New York az olasz Boscolo csoport tulajdonában van, 2006-ban nyitották újra, igyekeztek visszahozni a századfordulós pompát.

Semmi sincs, ha nincs a Florian

Ha vetünk egy pillantást a tízes listára, az eredmény még meglepőbbnek tűnhet. A második helyezett mindjárt a velencei Florian. A közhiedelem szerint a világ első kávéházai Olaszországban, Olaszország első kávéházai Velencében nyíltak, Velencében pedig mi más is lett volna az első, mint a Florian. Így a világ első kávéházaként tartják számon, pedig 1624-ben, szintén Velencében már megnyílt egy La Bottega del Caffé néven.

Ami biztos, hogy a leghosszabb folyamatos működéssel büszkélkedő kávéházról van szó. 1760-as alapításával első generációs kávéháznak számít, még abból az időből, amikor Bessenyei még a „rab szerecsen veríték-gyümölcseként” emlegette a kávét, és Magyarországon kávéházról szó sem volt, épp csak hallottak róla, mint a burgonyáról.

A 19. században „olasz Pilvax” lett a Florian, ahol olasz hazafiak álmodoztak a függetlenségről, a 20. században pedig „olasz New York” vagy “olasz Centrál”, ahol a művészvilág találkozott. A Florian gondosan számon tartja, hogy megfordult itt Lord Byron, Goethe, Dickens, Proust, sőt a korai időkben maga Rousseau is. Az irodalmi vonalon kívül érdekesség az is, hogy itt született meg a Velencei Biennálé ötlete: a kávéháznak ma is jelentős képzőművészeti gyűjteménye van, és kiállításokat is rendeznek.

Bécs csak a harmadik helyen

Alig egy hónapja, hogy az UNESCO szellemi kulturális örökségként a világörökség részévé avatta a bécsi kávéházakat, amelyekből jelenleg is több, mint nyolcszáz van a városban. A mai napig külön törzshelye van a politikusoknak, az egyes művészeti ágak alkotóinak, sőt még a különböző nemzetiségeknek is. A bécsi Centrál neoreneszánsz épülete valószínűleg mindenkinek ismerős, a Ucityguides a nyolcszáz közül ezt hozta ki harmadik helyezettnek. A forgatókönyv nagyon hasonló a budapesti kávéházakhoz: nyitás a 19. század végén, a második világháború után pedig kényszerszünet, amely Bécsben csak a hetvenes évekig tartott. Ekkor már megnyílt a kávéház, 1986-ban pedig a Ferstel Palotán belül is visszakerült az eredeti helyére, eredeti stílusában helyreállítva.

Prága: egy art deco gyöngyszem

A cseh kávéháztörténelem eléggé hasonló a magyarhoz: 19. századi kezdetek, 20. századi virágkor, II. világháború utáni kávéházpusztítás. A túlélőket a rendszerváltás után restaurálták, az egyik ilyen az Imperial, amit az Ucityguides az art deco egyik gyöngyszemeként emel ki. Nem mellesleg nagy hangsúly esik náluk a
konyhára is, különös tekintettel a cseh ételekre.

Felvilágosodás, fekete

Ki tudja, a felvilágosodásban nem volt-e valami része a helyesen adagolt koffeinnek is. A franciák még az olaszoknál is korábban kezdik, 1672-ben Blaise Pascal nyitja Párizs első kávéházát. A leghíresebb kávéházuk mégis olasz alapítású lett, a Procope, micsoda fricska. A törzsvendégek között egyébként ott találjuk Rousseau-t és Voltaire-t is. A nagy forradalom után egymás után nyíltak a kávézók, kávéházak, a Café de Regence, ami a sakkozók törzshelye volt, és a mindmáig működő Café de Flore és a Café de la Paix, ahová a leghíresebb művészek jártak, és ami itt is győztesnek bizonyult. A kávéház a Grand Hotel kávézójaként indul 1862-ben, a gigantikus palota a párizsi opera tervezőjét dicséri, van is hasonlóság a két épület között, ez a korban jókedvet és szabadosságot kölcsönzött a kávéháznak, amely a hotellel együtt azért épült fel, hogy az 1867-es világkiállítás vendégei elférjenek. Irodalmi vonatkozásokban sincs hiány, ide járt például Zola és Maupassant.

Portugáliában sem a leghíresebb a legszebb

Lisszabon kávéházait elegánsan ejtette az Ucityguides, helyette Portóra esett a választás, egy viszonylag fiatal kávéházra, a Café Majesticre. 1921-ben nagy csinnadrattával nyílt meg, az egész város ünnepe volt, hogy az akkor még Elite néven futó hely megjelent a térképen. A budapestiekhez hasonlóan bohémek, polgárok és előkelő hölgyek törzshelye lett, amíg 1960-ban be nem zárták. Végül a kilencvenes években nyitott újra, és állítólag élénk kulturális élet zajlik a falai között – ellentétben sok hasonló kávéházzal, amelyek a kitartó vagy kevésbé kitartó próbálkozások után végül mégis „múzeumként” végezték.

Egy brazil törzshely II. Erzsébet kedvenc fagylaltjával

Az európai nagy kávéházak ihlették a Confetaria Colombót, francia, portugál és belga import tükreivel és egyéb imponáló berendezési tárgyaival. Az art nouvo díszletek között itt brazil kávét és a helyi süteményeket szolgálnak fel. Állítólag a kávéház helyén állt az az épület, ahol a 18. századi brazil függetlenségi mozgalom egyik vezéralakja, Tiradentes elrejtőzött üldözői elől. Később elfogták, és haladéktalanul felakasztották, az épületet pedig lerombolták, és a helyére felépült a kávéháznak otthont adó palota. Egy másik legenda II. Erzsébet angol királynő látogatásához kötődik, aki állítólag annyira beleszeretett a ház fagylaltjába, hogy még a hajóra is utána küldtek pár adagot, mielőtt elutazott. Egyébként ez a kávéház azon kevesek közül való, akik feltesznek a honlapjukra ilyen történeteket. Követendő. A tengeren túlról bekerült még a Buenos Aires-i Café Tortoni, ahol tangó-estek és irodalmi rendezvények váltják egymást, bölcs párosítás.

Sereghajtó olaszok

Annak ellenére, hogy Európában sokak szerint az olaszoknál a legjobb a kávé, az olasz kávéházak – a velencei második helyezést leszámítva – hátul kullognak. Nápoly Cafe Gambrinusa a nyolcadik, míg a római Greco, a leghíresebb római kávéház mindössze a tizedik helyet csípte meg. Igazság szerint nem derül ki pontosan, mi alapján válogattak, akik válogattak: főleg az építészeti értékeket dicsérik a rövid leírásokban, de néha kitérnek a szolgáltatás minőségére is, és a végeredményből azért jól látható, hogy sokat számít a nem egyszer több évszázados múlt, de a mérce nyilván szubjektív. Nem mintha nem örülnénk továbbra is, hogy a New York érdemes volt az első helyezésre.