Herskó Jánost 85 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után október 12-én érte a halál. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendezőt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Magyar Filmművészek Szövetsége saját halottjának tekinti – olvasható a közleményben.
Herskó János 1926. április 9-én született Budapesten. 1945 és 1949 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen filozófiát, művészettörténetet és esztétikát tanult. Gertler Viktor magánfőiskolájának növendéke volt, annak megszűnte után a Színház- és Filmművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, 1949-ben kapott diplomát. 1949 és 1951 között Moszkvában a filmművészeti állami főiskola aspiránsa volt.
Pályája kezdetén rövidfilmeket rendezett. 1951-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, ahol később főigazgató-helyettes lett, ő indította el a hatvanas évek elején a népszerű tudományos kisfilmrendezői szakot.
Gelléri Andor Endre novellái alapján 1958-ban rendezte a Vasvirág című filmet Törőcsik Marival és Avar Istvánnal. Ezt követte a Két emelet boldogság (1960) című vígjáték, majd a Semjén Anita és Sinkovits Imre főszereplésével készült Párbeszéd (1963), amely a hatalom és az értelmiség közti dialógus akkori lehetőségeit elemzi. Talán legfontosabb műve a holokausztot, a koncentrációs táborokat, az illegális kommunista mozgalmat, a személyi kultuszt, a koncepciós pereket is érinti; életképek és epizódok laza sorából áll, összefogva 18 év történetét. Szevasz, Vera (1967) című filmje pedig a cinéma vérité eszközeivel mutatja be a kor fiataljainak életét.
Feleségével, Herskó Anna operatőrrel két dokumentumfilmet forgatott, forgatókönyvíró és dramaturg is volt, tévéműsorokban vett részt. A hatvanas évek második felében stúdióvezetőként törekedett az európai filmtendenciák meghonosítására, és jelentős szerepe volt a Magyar Filmművész Szövetség munkájában. Többek között Sára Sándor Feldobott kő, Szabó István Álmodozások kora és Kósa Ferenc Tízezer nap című filmje mellett bábáskodott, de szerepe volt Keleti Márton A tizedes meg a többiek című alkotásának megszületésében is.
Közéleti témájú filmszatírája, az N. N., a halál angyala szembenézés addigi életútjával. Ennek elkészülte után, 1970-ben elhagyta az országot, mivel kiábrándult a hazugságokból, elítélte az antiszemitizmus szőnyeg alá söprését, és elveszítette reményét, hogy valaha reformok legyenek. Svédországban telepedett le, a Dramatiska Institut, az ottani filmfőiskola egyik átszervezője, tanára, a film- és tévétanszék vezetője, 1988-ban rektora lett. Színészként játszott A bűn alapelemei című dán és A „belső ember” című angol–svéd darabban, filmet készített svéd nyelvtanfolyamának záróbulijáról és egy süketnéma kisfiúról. Részt vett a Jó estét, Wallenberg úr című svéd–magyar játékfilm előzetes dokumentumanyagának összeállításában, tévéfilmet rendezett Mrozek Emigránsok című darabjából.
A kilencvenes évek eleje óta az esztendő egy részét ismét Magyarországon töltötte; a Színház- és Filmművészeti Egyetem vendégprofesszora volt. A kenyereslány balladája című, 1996-os filmben, amelyet Czabán György és Pálos György készített róla, lírai életrajz formájában elevenítette fel múltját. Szőke András Kiss Vakond (1993) és a Czabán–Pálos duó Országalma (1998) című filmjeiben vállalt szerepet, az utóbbiban Mátyás királyt alakította. Láthatta a közönség Miklauzic Bence Ébrenjárók című alkotásában, és megszólalt Varga Ágota Aczél című, 2009-es dokumentumfilmjében is.
A filmrendező 1961-ben és 1964-ben Balázs Béla-díjat kapott, 1970-ben érdemes művész lett. A filmkritikusok különdíját 1964-ben és 1995-ben, 1967-ben a San Sebastian-i filmfesztivál Fipresci díját, az 1993-as filmszemlén a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatóinak Nyakkendő-díját vehette át. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével 1996-ban tüntették ki, 2000-ben a filmszemle életműdíját kapta, 2006-ban Kossuth-díjat vehetett át sokoldalú művészetéért és filmpedagógiai munkásságáért. A Magyar Mozgókép Mestere művészeti elismerést 2007-ben, a 38. Magyar Filmszemlén kapta meg.
