A Pannónia Fesztivált a pünkösdi hosszú hétvégén, május 24. és 27. között rendezik meg Szántódpusztán. Mázló Imre elmondta: az idén hatodik alkalommal megrendezendő fesztiválra mintegy 70 ezer embert várnak.
Az új helyszín kapcsán kiemelte: a korábbihoz képest sokkal jobb infrastruktúra, több sátor- és parkolóhely várja majd a fesztiválozókat a „vízparttól néhány méterre”.
A sajtóközleményből kiderül, az idei fesztiválon több mint 160 magyar zenekar és előadó lép színpadra. A fellépők névsorára a látogatók szavazhattak, a legtöbb szavazat a Tankcsapdára, a Roadra, a Depresszióra, a Quimbyre, a 30Y-ra, valamint az Alvin és a Mókusokra érkezett. Részletes programot február végére ígértek a szervezők.
A fesztiválra a négynapos bérlet 6900 forintba kerül, a május 25-től 28-ig érvényes háromnapos bérlet ára 5900 forint. Az elmúlt évekhez képest újdonság, hogy a fesztiválra napijegy is váltható 3900 forintért.
Elköltözik a Pannónia Fesztivál
Az idén Várpalota helyett a Balaton déli partján, Szántódpusztán rendezik meg a Pannónia Fesztivált. Mázló Imre, a fesztivál igazgatója elmondta: azért költöztetik el a fesztivált, mert kinőtték az eredeti helyszínt.
2012. 02. 14. 11:35
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!