Hawaii, dizsi, Clooney: Utódok
Az ünnepelt amerikai független filmes Alexander Payne a Schmidt története és a Kerülőutak után ezúttal Hawaiira telepíti hősét, akinek szokványos és csendesen folydogáló életében nem várt és nem kívánt változás következik be. A főszerepet játszó George Clooney ezúttal egy kétgyermekes apát alakít, akinek egy szörfbaleset után kómába esik a felesége. Miközben a család igyekszik berendezkedni az új helyzetre, szép csendben kiderül: a már-már unalmas házasság burkán korábban hatalmas repedések keletkeztek. A súlyos titkok mellett újraértékelődnek az emberi kapcsolatok, mindenekelőtt az apaszerep és a barátságok is. Alexander Payne filmje kifejezetten lassú, a kisszerűség és hétköznapok eseménytelensége szinte bántóan hatol be a tudatunkba. Az Utódok Clooney érzékletes tolmácsolásában, de semmi esetre sem csak neki köszönhetően válik emlékezetes darabbá, a rendező egyedi atmoszférateremtő képessége és stílusa legalább annyira a siker záloga. A díjak sorával elhalmozott George Clooneyt várhatóan semmi sem menti meg második Oscar-díjától egy olyan karakter megformálásáért, amelynek legnagyobb erénye a természetesség és a hétköznapiság. A hét favoritja kétségtelenül az Utódok.
A hét csalódása: Isztambul
Török Ferenc legújabb filmje több elhalasztott premier után került végre a mozikba. Az életrajzi ihletésű mozi egy középkorú nőről, Katalinról szól, akit férje harminc év házasság után elhagy egy fiatal tanítványáért, felnőtt gyerekei pedig nem figyelnek rá. Az idegösszeomlás után hirtelen ötlettől vezérelve Törökországba utazik, és ott kezd új életet, egészen addig, amíg fia érte nem megy. A Moszkva tér, a Szezon, az Overnight és az Apacsok rendezőjének filmje magyar–török–holland–ír koprodukcióban készült, a főszerepben a holland Johanna Ter Steege-vel és Lukáts Androrral. Bátran ki lehet jelenteni: egy Török-mozipremier az elmúlt években eseménynek minősült. Ám itt és most a körülmények nem éppen a legideálisabbak. A film sem váltja be minden szempontból a hozzá fűzött reményeket: a nehézségek árán elkészült alkotást dramaturgiai zavarok teszik nehezen befogadhatóvá, karakterei nem szerethetők, a végeredmény pedig sajnos egy befejezetlen film benyomását kelti. Az Isztambul egyértelműen a hét csalódása.
Az aktuális mesedózis: A szépség és a szörnyeteg
A Disney stúdió legújabb vállalkozása a korábbi sikerfilmjei 3D-sítéséről egyszerre tűnik kétségbeesett kísérletnek arra, hogy a lendületét vesztett óriás a ringben maradjon az animációs filmek egyre gyilkosabb versenyében, másodsorban pedig egyszerű könyvelői megfontolás ez a vircsaft: a még egy bőr lehúzásának minősített esete. Talált pénznek azért nem nevezhető Az oroszlánkirály, a Szépség és a szörnyeteg, a Némó nyomában leporolása, de sokban emlékeztet a folyamat a Disney DVD előtti korszakára, amikor a stúdió hétévente elővette a jól bejáratott meséit, hogy az azóta született és felcseperedő nemzedékek is örüljenek a jegyet megvásárló szülők legnagyobb bánatára. Az oroszlánkirály 3D stúdiódöntés miatt kimaradt a magyar bemutatók közül, A Szépség és a Szörnyeteg 3D viszont itthon is megpróbálkozik a nézők megnyerésével. Annak idején hatalmas meglepetésre a legjobb filmek Oscar-jelöltjei közé került a klasszikus mese Disney-feldolgozása, s bár a díjat végül nem nyerte el (bizarr módon egy másik szörnyeteg, Hannibal Lecter és A bárányok hallgatnak nyert), beválogatása elismerése volt a stúdióhoz kerülő Jeffrey Katzenberg részlegvezetői munkájának. Alan Menken pedig remek dallamaival bizonyította, hogy képes új színt vinni a Disney-mesék világába. A heti mesedózist mindenesetre megkaphatjuk, ha a Szépség és a Szörnyeteg 3D-t választjuk.
Ikon és ember: Egy hét Marilynnel
A film Colin Clark visszaemlékezései alapján készült, aki 23 éves korában találkozott a szexszimbólummal, majd csodás kalandban volt része: rövid időre közel kerülhetett a csodált nőhöz, elsősorban lelki társként, de némi erotikus töltet is fűszerezte a különös egymásra találást. A remek színészgárdát – többek között Kenneth Branagh és Judi Dench fémjelzik a mozit – felvonultató alkotás Marilyn Monroe művészi küzdelmeit és érzelmi öngyötrését állítja középpontba egy konfliktusokkal teli filmforgatás kulisszái mögé pillantva. A film, amiről szó van, A herceg és a színésznő címet viseli, és a kor színészidolja, az angol Laurence Olivier rendezte. A konfliktusok forrása mindenekelőtt két világ ütközéséből fakadt: Olivier séróból hozta és minden különösebb mélység nélkül próbálta letudni a magára osztott filmbéli szerepet, az amerikai csillag viszont bizonytalanul gyötrődött, és végig kételkedett saját színészi tehetségében. Végül az oltalmat és a megnyugvást – a gyógyszerek mellett – a fiatal mindenes karjaiban találja meg, persze csak átmenetileg. Bár a film nem mindig emelkedik felül a közhelyeken, mégis sikerül megmutatnia valamit abból az érzelmi-pszichikai drámából, ami Monroe tragikus életét beárnyékolta: a tehetséges színésznő és az éhes férfitekinteteknek kiszolgáltatott popkulturális ikon között feszülő ellentétet.
Részletes írásunkat a filmről itt találják.
