Békét kötött a Rolling Stones két veteránja

Hosszas viszálykodás után kibékült Sir Mick Jagger és Keith Richards, és állítólag máris jubileumi Rolling Stones-turnét fontolgatnak.

Grund
2012. 03. 16. 18:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két viharvert, 68 éves rockveterán a Rolling Stonest övező legendák szerint már korábban sem állhatta ki egymást, ám Richards „Life” (Élet) című, 2010-ben megjelent memoárkötetében olyan vad részletek leleplezésével rúgott még egy jókorát bandatársán, hogy a viszony végképp és helyrehozhatatlanul megromlani látszott. A könyv bőségesen részletezte Jagger szerelmi kicsapongásait, drogos kalandjait és hűtlenkedéseit, és még a legszelídebbek között van az a rész, amelyben Richards elviselhetetlennek nevezi az együttes frontemberét.

A brit bulvársajtó bennfenteseinek akkori beszámolói szerint a kézirat első változata láttán a szerkesztők és az együttes menedzserei is kérlelték a gitárost, hogy fogja vissza magát, de a könyv így is olyan durvára sikeredett, hogy sokan már a Rolling Stones végleges szakadásáról beszéltek.

A Daily Mirror pénteki híre szerint azonban Jagger és Richards túltette magát a régi sérelmeken. Richards a lap idézete szerint kijelentette: „a könyv „nagyon nyersre sikeredett (…), de ezt is akartam”. Hozzátette ugyanakkor: tudja, hogy az írás egyes részei – és az ezeket övező publicitás – sértették Jaggert, és ezért elnézést kér.

Az esetleges jubileumi – vagyis 50. évfordulós – világturnéról Richards sejtelmesen csak annyit mondott, hogy „ismét mozgásba akarjuk hozni a dolgokat”. A Mirror szerint ugyanakkor mindketten azon az álláspontion vannak, hogy az igazi aranyjubileumi turné 2013 előtt nem várható, tekintettel arra, hogy Charlie Watts, a 70 esztendős dobos 1963-ban csatlakozott a bandához.

A Rolling Stones legutóbb 2005–2007-ben járta a világot, a Bigger Bang című turné keretében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.