Kritika kritika hátán gagyi kellékekről, agresszív színészekről. A különböző blogok szerkesztői nagyon felkapták az interaktív színházról szóló híreket, így szinte elkerülhetetlen, hogy az ember előítéletek nélkül kérjen időpontot.
Már a belépéskor feladat elé állítják az érkezőket, ez az interaktivitás végigkíséri az „előadás” teljes hosszát. A sötétből előbukkanó rémségeket fényes nappal valószínűleg nagyon kinevetném a maszkjaikkal együtt, de így, a legtöbbször szinte vaksötétben olyan félelmetesnek tűntek, hogy az eddig általam megnézett horrorfilmek hirtelen esti mesének tűntek.
Ájulás, sírógörcs, pánikroham
A sokat kritizált díszlettel kapcsolatban sokszor éreztem azt, hogy a tervezők belelátnak a fejembe, és gyermekkorom összes rémálmát egy pincében akarták megjeleníteni. Sötét labirintus, televízió fényével megvilágított nappali, szűkös gyermekszoba. A színészek, ha lehet őket így nevezni annak ellenére, hogy minden pillanatban a szívrohamot hozzák az emberre, figyelnek is. A reakciók a legfontosabb kiindulópontok, amihez aztán igazítani tudják a programot. Sosincs két egyforma műsor, nincs előre megírt szövegkönyv. A helyzeteket a szereplők és a résztvevők közösen alakítják. Jelszavuk: Mi tudjuk, mitől félsz! És ha valakinél túlságosan rátapintanak, bármikor szólhat, hogy nem bírja, és kimehet. Az ott dolgozók szerint ez viszonylag ritka, de azért volt már ájulás, sírógörcs és pánikroham is. Jó tapasztalat azonban, hogy ha nagyon elveszne az ember a sötétben, akkor a félelmetes alakok segítenek. Ennek ellenére mégsem éreztem, hogy elveszne a „varázsa”.
Ha választanom kellene, hogy kik voltak a legkiborítóbb karakterek, akkor elsőnek mindenképp Ambruskát választanám, aki azóta rémalmaim főszereplője lett. Hajszállal mögötte azonban ott a bohóc, aki a legváratlanabb helyzetekben tűnik fel és ordít rá a vendégekre. Ha elfogadnak egy jó tanácsot, akkor sose mondják el egy szobában sem, hogy mitől félnek, mert megjelenik, és nem nagyon akar eltűnni.
Ez is munka, csak félelem az eredménye
A legjobb talán mégis az, hogy még ott sem vagyunk biztonságban, ahol senki sem tartózkodik, mert még az a szoba is tartogathat meglepetéseket. Személyes kedvencem volt az utolsó állomás, ahol nekem is megadatott a lehetőség, hogy ijesztgessek egy kicsit. Abszolút meg tudom érteni azt, aki ezt a munkát választja. Mert ugyan rémisztőnek tűnik, hogy valaki maszkban és fegyencruhában ugrál elő a fal mögül, mégis élvezetes lehet látni, ahogy emberek beleélik magukat az adott horrorjelenetbe.
Egy olyan színházról beszélünk tehát, ami változatos programmal várja a látogatókat, és válogatott módszerekkel idézi fel bennünk rejtett félelmeinket és lidércnyomásos álmainkat. Miután kimentünk, a szereplők megelégedéssel nyugtázták, hogy viszonylag hangosan sikoltozunk és kiabáltunk. Vagyis eredményes volt a produkciójuk.
Vélemények a színfal mögül
Mint azt Fehér János tulajdonostárstól megtudtuk, a siófoki színház megszűntetéséről szóló hírek nem voltak igazak. Csak időszakos előadás volt, ami idén nyáron újraindul, természetesen más programot kínálva, mint a fővárosi. – A budapesti színház közben olyannyira népszerű lett, hogy egy hétre előre be kell jelentkezni, anélkül nem lehet bejutni – mondta a tulaj. S ezzel együtt természetesen jól is jövedelmez, de nem ez volt a cél, amikor megálmodták a helyet. Egyedi dolgot akartak alkotni, ami egész Közép-Európában páratlan.
Folyamatosak az átalakítások. Decemberben is volt egy nagyobb átépítés, amit nemsokára szeretnének megismételni. A tavaszi időszakban pedig valószínűleg a nyitva tartás meghosszabbítására is szükség lesz. Elmondásuk szerint viszonylag kevés negatív kritikát kapnak, annak is a féltékenység az oka. – Ez egy magyar sajátosság, az irigység, vagy hogy nem ő találta ki, nem ő csinálja – mondta Fehér. A blogok nem erről árulkodnak, hiszen ott viszonylag sok olyan kritikát kapnak, ami az előadás minőségét vagy épp a kellékeket bírálja.
A statiszták nagy része nem színész, hanem horrorkedvelő amatőr. Van köztük olyan is, aki a csapóajtókat jött beszerelni, és itt „ragadt”, most már a szereplőgárda oszlopos tagja. Változó szerepkörben játszanak, ez biztosítja a változatosságot. Mindenre fel kell készülniük, hiszen a látogatók nagyjából húsz százaléka nem bírja, és feladja a „túrát”, ami legtöbbször már az első termek valamelyikében megtörténik. A tapasztalat az, hogy aki eljut a feléig, az végigcsinálja. Mindegyikükkel történtek már váratlan események: Iván első jeleneténél elájult egy sportoló alkatú férfi, pedig még csak azt sorolta fel, hogy milyen betegségekkel nem szabad bemenni.
Az ott dolgozók szerit olyan munka ez, amit nyugdíjig csinálhat az ember, és minden nappal egyre jobban élvezik – és erről az egyik szereplő blogot is vezet. Az ott töltött első naptól kezdve.
