John Malkovich: A filmezés „jó élet”, de nem élvezet

A Budapesten tartózkodó világhírű amerikai színész, John Malkovich az MTI-nek adott interjút, amelyben összehasonlította a filmet és a színházat, de a vasárnap esti vígszínházas fellépéséről is beszélt.

Az 58 éves művész eredetileg korábban érkezett volna a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, de térdműtéten esett át, orvosai pedig pihenőt írtak elő számára.

A Pokoli vígjáték egy sorozatgyilkos – Jack Unterweger – történetét dolgozza fel, monodráma, amelyet operaáriák tűzdelnek. Malkovich újságírókkal beszélgetve felidézte, a darab előtt keveset tudott a gyilkosságokról és az elkövetőről. Unterweger története határokat feszegető darabként került színpadra, így Malkovich nem is igazán tudott felkészülni szerepére. – Persze az ember megtanulja a sorokat és mindazt, amit tennie kell a színpadon, de az időm java része azzal telt, hogy kifejezzem a szöveg és a zene interakcióját a darabban. A Pokoli vígjáték jó része ugyanis zene, amely igen szoros kapcsolatban áll a cselekménnyel és a szöveggel – mondta.

John Malkovich egy másik művet is készített a Pokoli vígjátékot vezénylő Martin Haselböckkel és a rendező Michael Sturmingerrel. A The Giacomo Variations (A Giacomo-variációk) című darabban a színész szövege mellett Mozart Don Giovanni, Cosi fan tutte, valamint Figaro házassága című operáiból énekel is. A szerep miatt egy időre felhagyott a dohányzással. – Attól tartok, ezt hamarosan megint meg kell tennem – jegyezte meg. Mint mondta, a Giacomo egy teljesen más darab, rengeteg zenei munka előzte meg, nagyon sok tennivaló volt a zenével. Hozzáfűzte: nagyon hangsúlyos jelenetek szerepelnek a darabban, még mindig alakítanak rajtuk, változtatásokra van szükség az első felvonásban, néhány dolgot ki kell venni, néhányat be kell tenni. Malkovich számára a felkészülés a munkát jelenti, soha nem értette igazán, mit értenek az emberek felkészülés alatt.

Az amerikai művész pályafutása a színpadról indult, világhírűvé azonban filmjei – a Gyilkos mezők, vagy épp a Veszedelmes viszonyok – tették. – A filmezés „jó élet”, de nem mondanám élvezetnek. Bármi, amin az ember 14 órát dolgozik, hogy legyen belőle egy perc – ha szerencséje van –, az nem élvezet. A színház viszont annál inkább. A színdarabban dolgozol, míg a filmben csak vársz. A filmben nincsenek „pillanatok”, a színház sokkal organikusabb és könnyebb is csinálni – hasonlította össze a két műfajt.

Malkovichot nem az érdekli egy-egy szerepnél, hogy pozitív vagy negatív hősöket kell-e alakítania. – Az alapján választok, hogy mit jelent számomra a mű – mondta. Bár munkája mindig is széles skálán mozgott, azt is figyelembe kell vennie, hogy a színészettel keresi a pénzt. Egy színdarabnál viszonylag egyszerű dolga van, azért csinálja, mert azt gondolja, jó lehet a darab. Ezt egy film estén nem mindig sikerül így megvalósítani. Malkovich szerint a nézőket inkább filmjei vonzzák, de a filmkészítésben rengeteg dolgot figyelembe kell venni, a színházban viszont el lehet tekinteni ezektől.

– Godard azt mondta, egy filmbe kell egy lány vagy egy pisztoly. A színházban egyikre sincs szükség, lehet az egy fiú és egy magnó is, vagy épp semmi. Lehet szöveg, de arra sincs szükség mindenáron – fejtette ki. Szerinte a színház a „legszemlélődőbb” művészet. – A zene például az agy „legfejlettebb” részét szólítja meg, és az ember nem is tudja kivonni magát alóla. A színház alól igen, még ha épp nézi is. A színház szemlélődővé tesz és elgondolkoztat arról, hogy egy helyzet miként tükröződik az ember saját életében. Persze nagyszerű lenne, ha minden darab szórakozató, vicces és megindító lenne, azonban nem mindig az. De még ha olyan is lenne, nem minden este. Szeretem a darabot, amelyet most rendeztem Párizsban, de ez nem jelenti azt, hogy minden rendben. Mert a színház nem ilyen, a színház organikus, olyan mint az élet – mondta.

A színész a szörfözéshez hasonlította a színházat. A munkát az írók kezdik, Malkovich szerint közülük sokan „elég értelmesek”, hogy megértsék, amit írnak, „de nem maradéktalanul”. – Aztán a múzsa vagy szárnyára kapja őket, vagy nem. Ha színész vagy rendező vagy, kiúszol a kis szörfdeszkáddal a lemenő vagy épp a felkelő nap felé, hátat fordítasz, és várod a hullámot. A hullámot pedig a mű és a közönség ütközése kelti. Mi pedig csak meglovagoljuk azt, nem teremtjük. Készen kell állnunk, hogy elkapjuk, bárhová is vigyen. Ha jó a mű, lesz hullám, de nem mindig – fogalmazott.

Mind mondta, az energia, amely jelen van azokon a helyeken, ahol játsszák a darabokat, nem mindig elég, de a következő este már mindez másként lehet: – Olyan, mint maga az élet. Noha az élet nem mindig olyan szép, mint egy színdarab, ez mégiscsak közös bennük.

A Pokoli vígjáték – Egy sorozatgyilkos vallomásai című színdarabot vasárnap mutatják be a Vígszínházban.