Kína ihlette a Napra két új dalát

A Napra zenekar Naiv címmel kislemezt jelentetett meg: a két új dal és egyik slágerük koncertváltozata ingyen letölthető a zenekar honlapjáról.

rKissNelli
2012. 03. 20. 12:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Napra két új dalt és egy nagy slágere koncertváltozatát adja ajándékba a rajongóinak. A zenekar honlapjáról mától ingyen letölthető a Naiv című kislemez. Érdekessége, hogy az új számok (Útközben, Pontok) dalszövegét Karafiáth Orsolya költő írta, aki régóta baráti kapcsolatot ápol a Napra vezetőjével, Both Miklóssal.

– Az eddigi lemezeink egymáshoz képest merőben különbözőek voltak. A Jaj, a világ! című első albumon hallható direkt népzenei hatásokhoz képest nagyon nagy utat járt be a zenekar. A második anyagunk, a Hangzó Helikon sorozatban megjelent Radnóti albumunk egy kifejezetten pszichedelikus rockzenei irányokat bejáró lemez, míg a Holdvilágoson megjelent a zenekar életében először a dalforma, amely addig nem volt fellelhető a korábbi lemezeken. Másfelől megközelítve pedig a zenekar világában mindig is jelen volt egy naiv hang, amellyel a számos összetett Napra szám mozaikjában kifejezetten régóta szeretünk kacérkodni. Az első lemezből ilyen a Pici ház, míg a Holdvilágosból a Tulipános című dalunk. Pont emiatt azonban nem kell attól tartani, hogy a zenekar csinálna egy tisztán naiv lemezt tíz számmal. De a készülődő lemezhez még ne szaladjunk előre – mondta Both Miklós, a Napra zenekar frontembere.



A Napra zenekar 2008-ban Fonogram-díjat kapott az év legjobb világzenei albuma kategóriában, Both Miklóst pedig évek óta Magyarország egyik legjobb gitárosaként tartják számon. Bár sohasem járt tanárhoz, virtuóz játéka miatt csak gitárprímásként emlegetik. A koppenhágai World Music Expo nevű rangos, nemzetközi zenei eseményen tavaly Both Miklós volt az egyik zenész, aki Magyarországot képviselhette. A gitárprímás fellépése után a több ezer fős közönség állva tapsolt, és a Napra számos külföldi koncertfelkérést kapott.

– A Kárpát-medence népzenéje kimeríthetetlen inspirációs felület. A rockzenei elemek, a gitár, a dob vagy a basszus a mi dalainkban is megvannak, ezért a zenénk ismerősen cseng az amerikai vagy a francia fülnek is, de amikor meghallják a magyar népzenét, teljesen ledöbbennek. A Napra hisz abban, hogy lehet a hagyományokkal összekacsintva olyan modern zenét játszani, amit a világ bármely részén értenek és szeretnek az emberek – tette hozzá Both Miklós.

Both Miklós gyakran jár zenei gyűjtőutakra, Erdélyben például sokszor heteket töltött. Év végén Kínát barangolta be, ahol ihletet kapott a Naiv című kislemez két új dalához.

A Napra legközelebb május 4-én a budapesti Akvárium Klubban ad koncertet, ahol elsőként mutatja be élőben a Naiv EP új dalainak végleges változatát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.